A vallásügyi államtitkárság adataiból kiderül, az elmúlt harminc évben mennyi közpénz ment az egyházaknak. Sok.
Az utóbbi időszakban (is) gyakran felmerült a közbeszédben, hogy az oktatás és az egészségügy helyett Románia miért költ még mindig hatalmas összegeket templomok építésére és fenntartására, a mindenkori kormány pedig miért támogatja közpénzzel az ortodox egyház megalomániás építkezéseit. Nemrég éppen a román akadémiai elnök jelentette ki, hogy akik katedrális helyett kórházakat akarnak, nem keresztények.
Az erről szóló vitához íme néhány adat, egyenesen a vallásügyi államtitkárság közlése alapján, arról, hogy az utóbbi tíz évben mennyi pénz ment el a közpénzből az egyházak, elsősorban az ortodox egyház javára. A rendszerváltás óta eltelt 29 évben az egyházak összesen
Az államtitkárságon keresztül folyósított összegekhez még hozzáadódnak a helyi és megyei önkormányzatok támogatásai is, melyekről most nem esik szó.
Az államtitkárság csak idén összesen 654 millió lej finanszírozást biztosított az egyházaknak, ami 100 millió lejjel több a tavalyi összegnél, és kétszerese a 2008-as támogatásnak. Az összeg nagyobb részét a papok és egyházi személyek fizetésére költötték (550 millió lej), a fennmaradt 104 millió lejt építkezésekre.
Az adatok rámutatnak: mindig választási évben, vagy közvetlenül azt megelőzően csurrant-cseppent több közpénz az egyházi perselyekbe, a választások után pedig rendszerint megtorpant az állam bőkezűsége.
kivételt képez a 2008-as év, amikor a felére csökkent, majd a 2011-es év, amikor a közbérek csökkenésével Isten szolgáinak fizetése is csökkent. Utoljára 2016-ban, a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány idején stagnált az egyházaknak nyújtott támogatás értéke.
Egy másik érdekes aspektus a papi fizetéseket illetően: 2017-ben az erre szánt összeg 82,53%-a az ortodoxoknak,5,03%-a a római katolikusoknak, 4,90%-a reformátusoknak, 0,05% az evangélikusoknak, 0,75% az unitáriusoknak, míg 3,45%-a a görög-katolikusoknak ment. Az államtitkárság bevallása szerint
A kórház vs. templomok építése vitában, egy kis számítással kiderül: ha egy kórház építése durván 400 millió euróba kerül (a majdani kolozsvári regionális kórház építését és felszerelését 377 millió euróra becsülték), akkor az 5,7 milliárd lejből (1.2 milliárd euróból) legalább 14 kórház épülhetett volna. Csak az idei támogatásból (654 millió lej) épülhetett volna másfél regionális kórház. Ha Isten is úgy akarta volna.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.

Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.