// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Másfél évszázada: 100 km vasútvonal egy év alatt! Most: 7 km-es metrószakasz kilenc év alatt!

// HIRDETÉS

Kitalálja, kedves Olvasó, melyik országról van szó? Romániáról, hát persze.

A keddi szent nap egyetlen esemény jegyében zajlott kis hazánkban. Valahol messze, délen, Románia fővárosában felavattak egy 7 kilométeres metrószakaszt (a kommunista korszak óta az elsőt). Az avatóünnepségen jelen volt Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök, Ludovic Orban, a felelős román járványkormány miniszterelnöke, a szállításügyi miniszter (mindegy, hogy hívják), más országok nagykövetei és egyéb notabilitások. A román sajtó történelminek nevezte a pillanatot.

A hatalmas horderejű eseményt figyelve az ember kicsit eltöprengett azon, hogy a fenébe sikerül Romániában mindent ilyen lassan intézni, a csúcstechnológiák 21. századában, ugye. Az autópályák tangólépésben épülnek (tudjuk, egyet előre, kettőt hátra), a körgyűrűk eleje besüpped, mire felépül a vége, a falusi iskolákból sehogy sem lehet kicsapni az udvar végi budikat, és a sor nagyon hosszan folytatható lenne. Persze, vannak kivételek is: az ortodox templomok például varázslatos sebességgel szoktak felépülni.

Hát még akkor hogy elcsodálkozott a nép egyszerű gyermeke, amikor kedden este egy volt közmunkálati miniszter (Nicolae Noica, a filozófus Constantin Noica unokaöccse) beült egy tévéstúdióba és elmondta: persze, lehet örülni annak, hogy az a bizonyos metrószakasz végre elkészült, de azért kicsit kínos, hogy például másfél évszázada 100 kilométernyi vasútvonalat tudtak építeni az akkori Romániában, évente! (Ja, hát az a Románia nem ez a Románia volt, se területileg, se másképp.) I. Károly király uralkodása idején (nem a 21. századi csúcstechnológiával) összesen 4000 kilométernyi vasútvonalat sikerült megépíteni 40 év alatt.

De van még ennél is kínosabb: az 1918 utáni Románia legsötétebb korszakában, a Ceaușescu-rendszer idején is sokkal gyorsabban, hatékonyabban tudtak dolgozni, például a bukaresti metró építésekor. Egy metróállomást a Vezér utasítására röpke két hónap alatt meg lehetett építeni, nyilván a korabeli „csúcstechnológiával”. Ha ebből a szemszögből nézzük a dolgot, nos, elég sok kérdőjel merül fel a történelmi eseménnyel kapcsolatban.

Mit tehetnénk hozzá? Talán azt, hogy a legkorszerűbb gép is akkor működik hatékonyan, ha van valaki, aki okosan tudja használni. És ha vannak valakik (állami beruházásról van szó), akik az állami forrásokkal okosan tudnak sáfárkodni. Ilyen emberek (felelős államelnökök, miniszterelnökök, miniszterek, satöbbik) pedig jelen pillanatban, úgy tűnik, nemigen fordulnak elő a román csúcsvezetésben. Vagy ha igen, akkor nagyon titkolják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro