A skót miniszterelnök nagyon nem szeretné, ha ország elesne az EU-tagság jelentette előnyöktől.
A skót miniszterelnök szerint 2018 ősze „észszerű időpontja" lehet a skóciai függetlenségről szóló esetleges újabb népszavazásnak, de erről döntés még nincs.
Nicola Sturgeon a BBC televíziónak adott, csütörtökön ismertetett nyilatkozatában kijelentette: a konzervatív párti brit kormány néhány tagjának véleményével ellentétben „nem blöff", amikor a skót kormány és ő személyesen az újabb függetlenségi népszavazás lehetőségéről beszél.
Arra a felvetésre, hogy a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) egyes tisztségviselői részéről már elhangzott 2018 ősze az újabb referendum elképzelhető időpontjaként, Sturgeon kijelentette: addigra már világosan körvonalazódhat, hogy a brit kormány milyen megállapodást érhet el a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalásokon az Európai Unióval, így a jövő év ősze „észszerű időpontja" lehet a függetlenségi népszavazásnak, „ha Skócia ezt az utat választja".
A skót kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy döntés ebben az ügyben még nem született.
A brit EU-tagságról rendezett tavaly júniusi népszavazáson országos átlagban a választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre, a skótok 62 százaléka azonban a bennmaradásra voksolt. Nicola Sturgeon azóta több nyilatkozatában is leszögezte: Skócia nem fogadja el, hogy akarata ellenére „kirángassák" az Európai Unióból, és a skót kormány újabb függetlenségi népszavazást ír ki, ha ezt látja a legmegfelelőbb eszköznek arra, hogy saját hatáskörében dönthessen Skócia EU-tagságának megőrzéséről.
Skóciában 2014 szeptemberében már tartottak népszavazást a függetlenségről, de akkor a választók 55 százaléka az elszakadás ellen voksolt.
A skót kormány részéről jól érzékelhető az óvatosság az esetleges újabb függetlenségi népszavazás kiírásának kérdésében, különös tekintettel arra, hogy a közvélemény-kutatások szerint az elszakadást pártolók változatlanul kisebbségben vannak.
Látszólag nincs ugyanis jogi megoldás arra, hogy Skócia hogyan maradhatna ez EU tagja. Ha a brit kilépés előtt függetlenné válnak, akkor az EU-ból is távoznak. Ha viszont a brit kilépés után még függetlenné is válnak, akkor semmi garanciájuk nem lesz arra, hogy gyorsan csatlakozhatnak az Európai Unióhoz, és az Egyesült Királysághoz sem tartoznának többé.
A referendum lehetőségét a brit kormány is határozottan elveti, és elsősorban gazdasági érvekkel igyekszik maradásra bírni Skóciát.
Theresa May brit miniszterelnök a brit Konzervatív Párt skóciai tagozatának Glasgow-ban rendezett múlt heti kongresszusán felszólalva kijelentette: a skót gazdaság a brit belső piacon négyszer akkora értékű kereskedelmet folytat, mint az Európai Unióval, és a skót export számára az EU még csak nem is a második, hanem a harmadik legnagyobb piac az Egyesült Királyság és a világ más térségei után.
Hozzátette: a skót költségvetést a brit államkassza óvja a nyersolajtermelésből eredő adóbevételek összeomlásszerű zuhanásának hatásaitól is.
Ez egyenes utalás volt arra, hogy a skót kormány a 2014-es referendum előtt nem kis részben az északi-tengeri olajra építette a független Skócia finanszírozási tervét, 34 milliárd fontra becsülve az olajtermelésből származó skót költségvetési bevételeket a 2014-2015-ös és a 2018-2019-es pénzügyi év közötti időszakra.
Ez a becslés 110 dolláros olajár-prognózisra alapult, az északi-tengeri Brent nyersolaj világpiaci árfolyama azonban jelenleg 54 dollár körül mozog.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.