A kezdeményezők úgy akarnak kulturális fővárossá válni 2021-ben, hogy a város lakosságának közel felét kihagyják.
A Marosvásárhely 2021 – Európa Kulturális Fővárosa projekt előkészítői a város magyar lakosságát megkerülve próbálják hamis látszatát kelteni annak, hogy a Székelyföld fővárosaként is ismert település nélkülözi a magyar történelmi és kulturális vonatkozásokat – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Portik Vilmos.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a kezdeményezők egy olyan kulturális eseménysorozatot hirdettek meg a múlt csütörtöki projektbemutatón, amely „nem vesz tudomást létezésünkről, miközben a város épített örökségének és felhalmozott kulturális értékeinek túlnyomó része még mindig magyar vonatkozású”.
„Sokunk meggyőződése, hogy a számos alkalommal hirdetett tolerancia és a nemzetiségek európai szintű, békés egymás mellett élése csak akkor valósulhat meg, ha a városvezetés – hirdetett elveit komolyan véve – tekintettel lesz az itt élő magyar közösségre, annak kulturális értékeire, valamint nyelvi, illetve egyéb kisebbségi jogaira” – fogalmaz közleményében Portik Vilmos.
A politikus szerint elfogadhatatlan az is, hogy egy magát európainak hirdető város vezetése – „mely épp egy európai szintű kulturális vérkeringésbe igyekszik becsatlakoztatni Marosvásárhelyt” – kizárólag román nyelvű tájékoztatást nyújt a honlapján a projektről.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.

… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.

Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.