// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Máris nagy az érdeklődés Erdélyben a köldökzsinór program iránt

// HIRDETÉS

Novák Katalin államtitkár Kolozsváron beszélt a családtámogatási program eddigi tapasztalatairól.

Novák Katalin szerint nagy az érdeklődés Erdélyben a 2018 elejétől a határon túlra is kiterjesztett köldökzsinór program iránt. A budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyi államtitkára Kolozsváron beszélt erről csütörtökön.

Elmondta: még csak alig több mint egy hónap telt el azóta, hogy a határon túliak is igénybe vehetik a magyarországi családtámogatásokat, de máris látszik, hogy ez az egyik legnépszerűbb anyaországi program.

Erdélyből már 423-an kérvényezték az anyasági támogatást, a babakötvényre pedig közel 200 kérvényt nyújtottak be.

Az államtitkár szerint a program az anyaország és a határon túliak közötti köldökzsinór megerősítéséről szól.

Amint részletezte, a köldökzsinór programnak két eleme van: az anyasági támogatás és a babakötvény. Bárhol a világon, ha magyar édesanyától, vagy magyar édesapától, vagy magyar szülőktől gyermek születik, jogosult a 64125 forintos anyasági támogatásra. Hozzátette: a kérelmeket a magyar külképviseleteken lehet benyújtani legkésőbb fél évvel a gyermek megszületése után.

A babakötvényt a magyar gyerekek jövőjébe tett hosszú távú befektetésként mutatta be. Aki ezt igényli,

a megszülető gyermeke számára nyitott számlán a magyar állam elhelyez 42500 forintos kezdőtőkét.

Erre a számlára a szülők is befizethetik a gyermekük jövőjére szánt összegeket, amelyekhez a magyar állam kamattámogatást nyújt. A pénzhez a kedvezményezett gyermek 18 éves korában férhet hozzá. „Tudni fogja, hogy ezt a megtakarítást egyfelől a szüleitől, másfelől az anyaországtól kapta” – fogalmazott az államtitkár.

„Amíg mi vagyunk kormányzati pozícióban, ezekre a támogatásokra lehet számítani” – jelentette ki. Hozzátette: a Fidesz-KDNP koalíció eldöntötte, hogy a családtámogatási rendszert soha nem fogja megnyirbálni, csak hozzátesz új elemeket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro