// 2025. december 22., hétfő // Zéno

Máris bejelentettek egy kedvezményt azok számára, akik beoltatják magukat

// HIRDETÉS

Nem zárják őket két hétre a négy fal közé.

Az oltások megjelenése óta folyik a spekuláció arról, hogy kapjanak-e nagyobb szabadságot azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen, vagy ez diszkriminációnak minősül azokkal szemben, akik valamilyen oknál fogva nem hajlandóak beadatni az oltást, ezért ők sem immunisak, és másokat is tovább fertőzhetnek.

Miközben Klaus Iohannis államfő kedden este arról beszélt, az úgynevezett koronavírus-útlevél, amely szabad mozgást biztosítana a beoltottak számára, diszkriminatív lenne, az egészségügyi illetékesek máris bejelentettek egy kedvezményt a magukat beoltatók számára.

Adriana Pistol, a fertőző betegségek megfigyelési és ellenőrzési központjának vezetője kedden közölte: aki megkapta a vakcinát, annak nem kell majd 14 napra karanténba vonulnia, ha kiderül, hogy igazolt fertőzöttel találkozott.

Ehhez módosítani kell a közvetlen kontakt meghatározását.

A doktornő szerint logikus, hogy egy beoltott, és immunológiai szempontból egészséges személyt ne küldjenek karanténba.

Azért nem kell túl korán örülni: ez az intézkedés csak azokra lesz érvényes, akik már a második, emlékeztető oltást is beadatták maguknak – ez a Pfizer-vakcina esetében 21, a Moderna oltása esetében 28 nappal az első után történik meg –, és csak tíz nappal a második vakcina beadása után, hogy biztosan kialakuljon az immunitás a koronavírus ellen.

Nem csodálkoznánk, ha ez csupán az első konkrét intézkedés lenne, amely az oltás beadatására bátorítja a polgárokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro