Továbbá: a miniszterelnök hétfőn kinevezett egy fodrászt egy állami ügynökség alelnöki székébe, aztán csütörtökön ki is rúgta. És: a román sportsajtó „megölte” Jenei Imre labdarúgó és edzőlegendát…
A román politikai vezetés illusztris tagjai általában nagyon kiakadnak, amikor valaki csak megemlíti, hogy izé, hát Trianon elég nagy seb az anyaországtól elszakított magyar közösségek számára, és nem csak. Ilyenkor minden mioritikus vezérajak habzani kezd.
Az viszont egyáltalán nem derogál a hazai vezetőknek, hogy időnként harsányan belemondják valamilyen, bármilyen mikrofonba, hogy a Moldovai Köztársaság márpedig egyesülni fog Romániával. Mert ez így normális: a történelmi hibát helyre kell hozni. (Nincs itt semmiféle kettős mérce: Trianon román szempontból nem hiba és kész.)
Legutóbb Marcel Ciolacu miniszterelnök dörrent bele egy mikrofonba a témával kapcsolatban. Többek közt azt mondta, hogy a maga részéről támogatja a román–moldáv egyesülést. Hogy az EU-n belül vagy másképp, az mellékes. (Na, erre azért kíváncsiak lennénk. De részleteket nem árult el a miniszterelnök úr.)
Van viszont egy bájos mondata Ciolacu úrnak, amit szóról szóra idézünk:
Tetszik érteni? Ciolacu a határmódosításokat kábé azonos szinten kezeli, mint a hazai állami klientúrarendszer egyik ügyét. (A hasunkat fogjuk nevettünkben. És nem, nem gondolunk Trianonra.)
Na de itt nincs vége a sztorinak. Ugyanis egy nap se telt el Ciolacu úr megnyilatkozása óta, és Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság volt elnöke, a moldovai szocialista párt elnöke visszaszólt a román miniszterelnöknek egy Facebook-bejegyzésben. Először is leszögezte, hogy a román politikusok jogainak pont ott végződnek, ahol a moldovaiak jogai elkezdődnek. Aztán hozzátette: a moldovaiak nemzeti érdeke a moldovai államiság fenntartása. Végül kedvesen odaszúrt egyet a román miniszterelnöknek, mondván, hogy oké, testvérek ők meg minden, de ajtóstól ne nyomuljanak a román politikusok a Moldovai Köztársaságba, mert nem szép dolog az.
Hétfőn nagyot nézett a hazai sajtó és közvélemény. Ugyanis egy hatalmas csizma került az asztalra. Van egy olyan állami ügynökség, amely a hazai szerencsejáték-biznisz fölött gyakorol ellenőrzést. Oké. Ennek az ügynökségnek megürült az alelnöki széke. A PNL szépen jelölt egy szakit a tisztségre. Igen ám, de a kormány visszadobta a jelölést. Utána pedig beültetett a székbe… egy fodrászt. A nevét nem érdemes megjegyezni. Annyit talán igen, hogy elkezdte egyetemi tanulmányait az ország valamelyik építészeti egyetemén, de nem fejezte be. Aztán egy magánegyetemen, 32 évesen valahogy befejezte jogi tanulmányait. De egy pillanatig sem dolgozott jogászként. Inkább üzletelt. Ilyen értelemben valóban van némi köze a szerencsejátékokhoz. Vagy bejön, vagy nem, ugye. Na és ez a fodrász hétfőtől ott ült az ügynökségi alelnöki bársonyszékben. Nagy mázlija volt, úgy gondolta.
Viszont a szerencse forgandó egy jószág. A fodrász úr kinevezése olyan felzúdulást váltott ki politikai körökben, sajtóban, közvéleményben egyaránt, hogy Ciolacu miniszterelnök jobbnak látta két nap elteltével kirúgni. A békesség kedvéért. A kirúgásról szóló rendelet csütörtökön meg is jelent a Hivatalos közlönyben.
Na de vajon ki lesz a következő jelölt? Talán egy jós?
Hiába, a sajtó néha kegyetlenül beleszalad a legnagyobb kapanyelekbe. Konkrétan arról az esetről van szó, hogy „megöl” valakit, vagyis megírja, terjeszti a hírt, hogy valaki (elsősorban híres személyiségekről van ilyenkor szó) meghalt.
Ez történt csütörtökön is. Szinte a teljes román (szak)sajtó (köztük a gsp.ro, a Digi Sport, az eurosport.ro stb.) leközölte, átvette, hogy a 87 éves Jenei Imre, a romániai és magyar labdarúgás legendás játékosa és edzője elhunyt.

Az álhírt közlő, terjesztő hazai online sajtó lóhalálában törölte a vonatkozó cikket, viszont az internet nem felejt.
Na de a hírversenyben egymást tipró közlők arca kínosan megnyúlt, amikor kiderült, hogy Jenei Imre köszöni szépen, a korához mérten jó egészségnek örvend.
A legtöbb honlapról lóhalálában leszedték a hírt. A gsp.ro például külön elnézést kért az álhír terjesztéséért. A Mediafax portálon pedig közöltek is egy fotót a legendás sportemberről.
A Jóisten éltesse Jenei urat! A sajtó pedig szálljon magába és figyeljen oda a forrásellenőrzésre. Mert ha nem, azon túl, hogy otrombán belegázol valakinek az életébe, irtó nagy hülyét csinál magából.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.
A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.