Közben egyes kórházak már arra készülnek, hogy elkezdik szűrni, kit kezelnek és kit nem.
Megérkeztek a csütörtöki hivatalos adatok és sajnos valóban a négyezer az új háromezer, ahogy szerdán megírtuk. Egy hét alatt négyezer fölé ugrott az új megbetegedések száma az országban és úgy tűnik, egyelőre nem is akar csökkenni.
Az elmúlt 24 órában 4013 új (vagyis első tesztes) megbetegedést regisztráltak. Az újrateszteléseknél további 691 ember szervezetében mutatták ki a vírus jelenlétét.
Szerdától csütörtökig 29 646 tesztet végeztek az országban, ebből 17 575-öt a járványügyi protokoll alapján, 12 081-et (!) saját kérésre. A pozitív tesztek arányát lásd az alábbi grafikonon:
Az ország kórházainak intenzív osztályain jelenleg 721 súlyos beteget kezelnek, ami újabb rekord. Apropó kórházak: egészségügyi források szerint három bukaresti kórház is jelezte már, hogy csak a közepes és súlyos eseteket fogadják a jövőben, ha a hatóságok kimondják, hogy a tünetmentes és könnyű eseteket a családorvosi hálózatra bízzák.
A koronavírushoz köthető elhalálozások száma is magas, sajnos: 73 beteg (46 férfi és 27 nő) hunyt el az elmúlt 24 órában, mindegyikük egyéb betegséggel is küzdött.
A megyék szintjén természetesen továbbra is Bukarest vezet (777 eset!), utána rögtön Kolozs megye következik (227 eset), majd Iași (200), talán a Szent Piroska ünnepi tömeges felvonulás okán is, Temes megye (175 eset), Bákó megye (150), Prahova megye (137), Brassó megye (130 eset), Fehér megye (126 eset), Maros megye (123 eset). További részletek itt böngészhetők.
És akkor még egy megjegyzés: Argeș megye prefektusa éppen csütörtökön nyilatkozta, hogy néhány hónap alatt nagy sikert értek el a járvány megfékezése terén: nyárom még százon felül volt az új megbetegedések száma, mára pedig 34-re csökkent. Miért? Mert meghozták a megfelelő óvintézkedéseket (időszakos piacbezárás, magánesemények betiltása stb.) és bevezették a szerinte legfontosabbat: a kötelező kültéri maszkviselést. Lényegében ennyi elég is volt. Nos, okosvárosok, megyék, ehhez mit szóltok?
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.