// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Műemlék

Már nem Guttmann Szabolcs vezeti a Romániai Építészek Erdélyi Rendjét

Az új elnök Daniela Maier, akinek a mandátuma négy évre szól.

Távozott a Romániai Építészek Rendje Erdélyi Fiókjának éléről Guttmann Szabolcs építész, helyét Daniela Maier vette át. Guttmann nyolc évig volt a kamara elnöke, és mivel a szabályzat maximálisan ennyi mandátumot tesz lehetővé, már nem pályázta meg a tisztséget. A továbbiakban tanácsosként segíti az új elnök munkáját – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak.

Daniela Maier 1999-ben végzett a Kolozsvári Műszaki Egyetem Műépítészet és Urbanisztika Karán. Szakmai portfóliójában olyan munkák vannak, mint a kolozsvári 1-es számú sebészet épületének bővítése és korszerűsítése, az orvosi egyetem több amfiteátruma, vagy a kézdivásárhelyi gokart és műjégpálya. A nevéhez fűződik a Városi Színpad (Scena Urbană) elnevezésű kezdeményezés, melynek célja az olyan különleges helyszínek bevonása Kolozsvár kulturális életébe, mint például az állomás, a Fellegvár vagy a Házsongárdi temető. Korábban a rend alelnöki tisztségét töltötte be.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro