A romániai holokauszt kapcsán is csak a magyar ügyek jutnak eszébe.
Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író szülőföldjén való újratemetésének megakadályozását hozta példaként Titus Corlățean román külügyminiszter szerdán arra, hogy a román kormány eltökélt az antiszemita eszmék elutasításában.
A román diplomácia vezetője a romániai holokauszt kezdetének 73. évfordulója alkalmából a bukaresti parlament épületében rendezett emlékülésen beszélt a Nyirő-ügyről.
„Románia nem fogja megengedni, hogy olyan eszméket, politikai nézeteket és jelképeket hozzanak be területére egy szomszédos országból, amelyek szerintünk a múlthoz tartoznak. A román állam nem fogadja el mindazt, amit egy szélsőjobboldali, fasiszta, antiszemita és románellenes író romániai újratemetése jelképezne" - idézte a román diplomácia vezetőjét a Mediafax hírügynökség.
Nyirő József szülőföldjén való újratemetését a román hatóságok 2012-ben megakadályozták,
Az újratemetés előkészítésében - kegyeleti okokra, Nyirő József végakaratára és írói érdemeire hivatkozva - az Országgyűlés Hivatala szervezői szerepet vállalt.
„Romániát aggasztja, hogy az európai társadalom egy részében és közvetlen szomszédságában is újra megjelent az idegengyűlölet, rasszizmus és antiszemitizmus" - jelentette ki Corlățean a romániai holokauszt évfordulóján. A rendezvényen a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) küldöttsége is részt vett. A 31 tagot és 10 megfigyelő országot tömörítő szervezetnek jövőre ismét Magyarország látja el a soros elnökségét.
Romániában azért jelölték ki október 9-ét a holokauszt emléknapjává, mert 1941-ben ezen a napon kezdődött a bukovinai zsidók deportálása.
hogy a Ion Antonescu vezette kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidó megöléséért az 1941-44-es időszakban. A bukaresti vezetők korábban tagadták a romániai holokausztot, és kizárólag Magyarország felelősségét hangoztatták az észak-erdélyi területekről deportált zsidók vonatkozásában.
A szerdai, bukaresti megemlékezés délután a Holokauszt Emlékműnél rendezett koszorúzással kezdődött, ahol Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti külképviseletének megbízott vezetője rámutatott: a második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában, mára pedig kevesebb mint négyezren maradtak. Úgy vélte, el kell mondani az iskolákban a gyerekeknek a nyers igazságot az Antonescu-rezsim több mint negyedmillió áldozatot követelő népirtásáról, hogy az soha többé ne ismétlődhessen meg.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.