// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Már csak ez hiányzott: az iskolákban is kampányolna a PSD az elnökválasztás előtt

// HIRDETÉS

Kezdődik a buli, másfél évvel a 2019-es államfőválasztást megelőzően módosítanák a törvényt.

Jól elbonyolított, több mint ötven oldalas módosító indítvánnyal változtatná meg az államfő megválasztását szabályozó törvényt a PSD. A módosítást Şerban Nicolae szenátor kezdeményezte, több mint harminc szociáldemokrata törvényhozó látta el kézjegyével és a szenátushoz nyújtották be.

Az egyik módosítás, amely minden bizonnyal heves vitákat vált majd ki, lehetővé teszi, hogy az iskolákban is lehessen választási kampányt folytatni. A jelenlegi szabályozás tiltja a kampányolást a börtönök vagy konzulátusok mellett az oktatási intézményekben is. A PSD tervezete kihagyja a felsorolásból az iskolákat.

Egy másik „forró” rendelkezés a mozgóurna igénylésére vonatkozik. Jelenleg a választások napja előtt legfeljebb egy nappal lehet mozgóurna-igénylást benyújtani, a szociáldemokraták azt szeretnék, hogy a szavazás napján is lehessen.

Módosítanák azt is, hogy meddig kell megőrizni a szavazólapokat, jegyzőkönyveket és egyéb kapcsolódó dokumentumokat: a jelenlegi három hónapról hat hónapra hosszabbítanák ezt a határidőt.

Ezeken kívül a PSD tervezete azt is lehetővé tenné, hogy egy választópolgár több elnökjelölt indulását is támogathatja aláírásával, hogy egy reklámfelületen ugyanannak a jelöltnek csak legfeljebb két plakátja helyezhető el.

Van még egy módosítás, ami felgyorsítaná a nehézkes szavazatszámlálást: az urnazárástól számított 48 órán belül végezni kell a voksok összesítésével.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter
Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro