Megelevenedik az egykori lakók élete a Czárán Gyula által felfedezett Mézgedi-cseppkőbarlangban és a Nagy Magyar-barlangban.
Már nem kell tudatlanul bóklászni, tájékoztató projekttel gyújtanak fényt a látogatók fejében a Bihar megye két leghíresebb barlangját, a Mézgedi-cseppkőbarlangot és a vársonkolyosi Nagy Magyar-barlangot felügyelő természetvédők. Hogy ne csak megnézzék ezeket a turisták, hanem értsék is, hogy mit látnak.
Ezért tájékoztató pannókkal és múzeumi eszközökkel mutatják be a turistáknak, gyerekeknek, hogyan is élt itt az őskorban a barlangi medve vagy az ősember. A projektnek oktató jellege is van, a kicsik számára régészeti lelőhelyet kreálnak,
A felnőttek eközben vezetett sétákon ismerkedhetnek a természeti látványosságokkal, azok történetével, a túravezetők a Körösvidéki Múzeum régészei, paleontológusai lesznek. A most indult projekt szeptember 15-éig valósul meg, a vezetett sétákat a nyár végére tervezik. A Mézgedi-cseppkőbarlangban látványossággal is készülnek:
A nagy bihari természetjáró és barlangász, Czárán Gyula által felfedezett barlang jelentőségét mérete mellett – a 20. században még Európa legnagyobb barlangjai közé sorolták – egykori lakója, a barlangi medve adja.
A Királyerdő-hegység másik fő látványossága, a Révi-sziklaszoros vársonkolyosi oldalán található Nagy Magyar-barlang jelentőségét szintén nem csak mérete adja (bejáratának magassága 27, szélessége 42 méter). Az őskorban lakott volt, ezt bizonyítják az itt talált őskori kőedények, az egykori tűzrakások maradványai, a különböző szerszámok.
Egykori lakóinak élete elevenedik most meg a nagyváradi védett területeket felügyelő központ (Centrul pentru Arii Protejate şi Dezvoltare Durabilă) projektje és kiállításai révén.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.