// 2026. június 13., szombat // Antal, Anett

Már az Országos Lakásügynökség vezérigazgatója ellen is vádat emelt a DNA

// HIRDETÉS

Természetesen befolyással üzérkedés miatt.

Befolyással üzérkedés miatt vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) az Országos Lakásügynökség (ANL) vezérigazgatója, Marian Iftimie-Nicorici, valamint a Piatra Neamţ-i Ceahlăul labdarúgóklub igazgatója, Iulian Boghean ellen.

A DNA csütörtökön közölte, hogy 2010-ben Marian Iftimie-Nicorici az ANL vezérigazgatójaként, valamint Iulian Boghean Iulian a Ceahlăul igazgatójaként megkövetelte egy cég ügyvezetőjétől, hogy az ANL által az ingatlanok építéséért kifizetett összeg 5%-át adja át a labdarúgócsapatnak. Cserébe Marian Iftimie-Nicorici azt ígérte, utasítani fogja alárendeltjeit, hogy az említett kifizetések ne késlekedjenek.

A megállapodásnak egy 112.900 eurós, fiktív reklámszolgáltatásokra vonatkozó szerződéssel adtak látszólag törvényes keretet. A szerződés alapján a fent említett cég 61 709,96 lejt fizetett ki a Ceahlăul klubnak úgy, hogy a reklámszolgáltatásra soha nem került sor.

A két vádlott szabadlábon védekezhet. Az ügyet a Neamţ megyei törvényszék tárgyalja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

// még több főtér.ro