// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
lesz nyávogás?

Már a DNA vizsgálja, hogy mennyire makulátlan Dan Barna, a korrupcióellenesek vezérbikája

A miniszterelnök-helyettesről azt gyanítják, hogy európai uniós pályázatokkal sumákolt, ez hamarosan ki is derülhet.

Lám-lám, milyen fura fintora a sorsnak, hogy épp a Büntetőügyesek nélküli közéletet! elnevezésű kezdeményezés élére álló Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke is közel került ahhoz, hogy a vádlottak padjára üljön. A miniszterelnök-helyettes ellen – mint ismeretes – épp a kormány alá rendelt csalásellenes hivatal (DLAF) indított vizsgálatot még 2019-ben, miután visszaéléssel gyanúsították meg. Az ügyben az a fejlemény most, hogy a nyomozati dokumentum közben átkerült a korrupcióellenes ügyészséghez (DNA), szóval Barnának várhatóan lesz majd egy-két álmatlan éjszakája a közeljövőben. A politikus volt cégének ügyeiről a Rise Projekt tényfeltáró portál közölt cikket, melyben azzal vádolták, hogy három európai uniós projekt lebonyolításakor is visszaélést követett el hátrányos helyzetű személyek kárára, és ebből baráti köre és nővére is hasznot húzott. Dan Barna természetesen azonnal felvette az áldozati pózt és lejáratást kiáltott, a DNA-hoz átkerült ügy kapcsán kedden pedig arról beszélt, természetesen az USR-féle kezdeményezés szellemében azonnal visszavonul a politikából, ha bűnvádi eljárás indul ellene. Persze továbbra is azt állítja, semmi köze ehhez az egész történethez, tudomása szerint négy név szerepel a vizsgálati dokumentumban, de egyik sem az övé.  

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro