// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Már 600 ezren aláírták a kisebbségvédelmi kezdeményezést

// HIRDETÉS

De összesen egymillió támogatóra van szüksége a Minority SafePack-nek.

Elérte a 600 ezret az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós(EU-) szintű védelmét sürgető Minority SafePack (kisebbségi biztonsági csomag) európai polgári kezdeményezés aláíróinak száma - jelentette be az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke csütörtökön Berlinben.

Vince Loránt a FUEN nemzetközi médiafórumán a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy nyolc hét maradt a kezdeményezés érvényességéhez szükséges egymillió aláírás összegyűjtésére.

„A felén már túl vagyunk, de sok még a tennivaló" - mondta a szervezet vezetője, hozzátéve:

nehézséget okoz, hogy nem minden kisebbség annyira jól szervezett, mint a Kárpát-medencei magyarság,

de bízik abban, hogy a „nagyon intenzív kampány" révén sikerül egymillióra emelni a támogatók számát.

A kezdeményezés „páratlan alkalom" az őshonos kisebbségeknek, hogy felhívják magukra a figyelmet, és változást érjenek el az uniós szintű kisebbségvédelemben, amely "ebben a pillanatban nulla szintű" - mondta Vince Loránt.

Követelni kell, hogy az EU alkosson jogszabályokat a területén élő 50 millió őshonos kisebbségi védelmében, hogy „a sokszínűség ne csak mottó legyen" - tette hozzá.

Gondoskodni kell a kisebbségi nyelvek és kultúrák, és a kisebbségek szerzett jogainak védelméről is - emelte ki a FUEN elnöke, rámutatva: „mi, a Kárpát-medencei magyarok tudjuk a legjobban, hogy

folyamatosan problémáink vannak, ha a kisebbségi jogok ki vannak szolgáltatva az államok kényének-kedvének".

A Minority SafePack európai polgári kezdeményezést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) indította el a FUEN-nel közösen. Az EU „Egység a sokféleségben" jelmondatára hivatkozó polgári kezdeményezés bevezetőjében rögzítik, hogy  az EU alapja az emberi méltóság és az emberi jogok tisztelete, és a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság. Ezen értékek kinyilvánítása azonban nem elégséges ahhoz, hogy megelőzzék a kisebbségi jogok korlátozását és a kisebbségi nyelveket és kultúrákat veszélyeztető káros hatásokat.

A kezdeményezők elismerik, hogy a kisebbségvédelem elsősorban a tagállamok hatásköre, de úgy vélik, hogy az EU-nak többet kell tennie a nemzeti kisebbségek védelméért, mint amennyit jelenleg tesz.

Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. április 4-ig sikerül legkevesebb egymillió aláírást összegyűjteni. Az aláírásgyűjtést a FUEN tavaly májusban Kolozsváron tartott kongresszusán indították el.

A tanácskozáson Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kijelentette, Magyarország és a határain kívül élő nemzetrészek kiveszik a részüket az egymillió aláírás összegyűjtéséből.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro