// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália
határhelyzetek

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat

Forrás: Román Határőrség

Forrás: Román Határőrség

Forrás: Román Határőrség

// HIRDETÉS

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

Majmokat szállító autót kapcsoltak le a szerb-román határnál

Kicsit elmajomkodták a lépést azok az utasok, akik négy egzotikus majmot szerettek volna áthozni a moravicai szerb-román határátkelőnél az országba: szombat reggel 6 óra 40 perckor három ukrán állampolgárságú nő utazott volna tovább egy szintén ukrán rendszámú gépkocsival, a határőrök azonban ellenőrizték a járművet. Amikor átvizsgálták az autót, a vámtisztviselők a csomagtartóban találtak két dobozt, amelyekben négy egzotikus majom volt.

A kocsit vezető 47 éves nő nem is teketóriázott sokat a magyarázattal, hanem kijelentette, hogy a majmokat a nemrég elhunyt édesanyjától örökölte. Ezen viszont mit sem változtatott, hogy az állatok származására, tartására és szállítására vonatkozó jogi dokumentumokat nem tudta felmutatni a határőröknek – az egész kócerájhoz csupán egy fényképet tudott mellékelni egy olyan okmányról, amely szerint a majmok Szíriából voltak behozva Ukrajnába.

// HIRDETÉS

Csakhogy a román vámhatóság szerint ezek a majmok a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) által védett fajok közé tartoznak, az EU területére pedig csak speciális dokumentumok birtokában lehet őket behozni. Úgyhogy majom ide, majom oda, az állatokat átadták a Temes megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság képviselőinek.

Gyógyszerszedés és -tárolás kánikula idején: mire vigyázzunk?

Roxana Voica gasztroenterológus és fertőző betegségekkel foglalkozó szakorvos a Digi24 hírtelevízió megkeresésére átfogó válaszokat adott erre a kérdésre. Egy hőhullám megváltoztathatja a szervezet reakcióját bizonyos gyógyszerekre: növelheti a szövődmények kockázatát, főleg az idősek és krónikus betegséggel küzdők esetében.

Az első ilyen gyógyszerkategória, amellyel jó vigyázni, a vízhajtók (diuretikumok) – hőségben a verejtékezés miatt már eleve megnövekszik a folyadék- és elektrolitveszteség, így a vízhajtók súlyosbíthatják a kiszáradást, ami miatt csökkenhet a vérnyomás és a vesefunkciók is romolhatnak.

A magas vérnyomás ellen szedett gyógyszereknél is fokozottan oda kell figyelni – értelemszerűen ezek is a vérnyomáscsökkenést idézik elő, de hőség idején ez még erősebb lehet, így növelik a szédülés, az erőtlenség (és végső esetben az ájulás) kockázatát.

A nem szteroid alapú gyulladáscsökkentők, mint például az ibuprofen vagy a diclofenac szintén károsíthatják ugyanilyen alapon a vesefunkciót, így csak szükség esetén és mértékkel kell őket alkalmazni.

Egy másik fontos kategóriát az inzulin és az egyéb cukorbetegség-kezelő szerek képviselnek. A kiszáradás destabilizálhatja a vércukorszintet, míg az inzulin nagyon magas hőmérsékletnek való kitettsége annak lebomlásához vezethet, csökkentve ezzel a hatékonyságát.

A szakorvos még megemlítette az egyes antikolinerg (ezek gátolják az acetilkolin nevű ingerületátvivő anyag hatását a szervezetben) hatású pszichiátriai gyógyszereket, amelyek csökkentik az izzadást. E természetes hűtési mechanizmus hiányában a szervezet nehezebben vezeti el a hőt, ami növeli a túlmelegedés és a hőhullámmal járó szövődmények kockázatát.

Mindemellett fontos megjegyezni, hogy a hőség nem változtatja át a gyógyszereket veszélyes anyagokká, viszont azt igen, ahogy a szervezet reagál a kezelésre. A test többletterhelés alatt áll, amikor a hővel próbál megbirkózni, és egyes, általában jobban tolerált kezelések hatása például erőteljesebbé válhat. A következő tünetekre kell fokozottan figyelni: erős szomjúság, szédülés, gyengeségérzet, izomgörcsök, sötét színű vizelet, amely a kiszáradás gyakori jele. Erős szívdobogás, zavartság, álmosság vagy koncentrációs nehézségek is jelentkezhetnek.

„Súlyos esetekben a tünetek magas lázzá, forró és száraz bőrré, izzadás hiányával, sőt eszméletvesztéssel is alakulhatnak, amelyek a napszúrásra jellemző tünetek. Ilyen helyzetben sürgősen kórházba kell fordulni. Fontos, hogy a beteg tájékoztassa az orvosokat a korábban kapott kezelésekről, mivel ez az információ befolyásolhatja mind a diagnózist, mind a terápiás eljárást.”

– mondta az orvos.

A teljes kezelést nem szabad viszont abbahagyni, mert az még rosszabb, ugyanakkor lehetnek olyan helyzetek, amikor a kezelést ideiglenesen módosítani kell, de ezt kizárólag az orvos ajánlása alapján szabad végrehajtani.

A legtöbb gyógyszert 25 Celsius fok alatti, száraz és hűvös helyen tároljuk, és ne hagyjuk őket az autóban, ahol a hőmérséklet rekord idő alatt megnövekedhet. Ugyanígy erkélyen, ablakpárkányon, vagy más, közvetlen napfénynek kitett helyen sem szabad őket tárolni, és ha szükséges, hogy bizonyos gyógyszereket magunknál tartsunk, akkor csak a napi adagot szállítsuk speciális gyógyszeresdobozban. Különös figyelmet kell fordítani az inzulinra és más biológiai gyógyszerekre, mivel a nagyon magas hőmérsékletnek való kitettség a hatóanyag lebomlásához és a kezelés hatékonyságának csökkenéséhez vezethet. Ennek következtében az inzulin már nem biztos, hogy megfelelően szabályozza a vércukorszintet.

A romániai autóipar a bányabéka alfelének legalsóbb fele alatt van – havonta ezernél is több munkahely szűnik meg

Az autóipar, Románia egyik legfontosabb munkaadója, közel tíz éve hatalmas létszámcsökkenéssel néz szembe, az elmúlt nyolc évben több mint 73 000 munkahely szűnt meg az iparágban, mutat rá a Nemzeti Statisztikai Intézet elemzése, amely szerint az ágazat átlagosan havonta 1200 alkalmazottat veszít. A román autóipar 2018-ban érte el a történelmi csúcsot, akkor 206 300 alkalmazottat foglalkoztatott, de azóta az alkalmazottak száma egyharmadával csökkent. 2026 áprilisában mindössze 123 800 ember dolgozott az autó- és alkatrészgyártásban, ez 2012 óta a legalacsonyabb.

A legsúlyosabb visszaesést ebben az évben, januárban regisztrálták, amikor egy hónap alatt 3100 munkahely szűnt meg az iparágban, és az elemzés figyelmeztetése szerint ha a jelenlegi ütem fennmarad, akkor ezév végére a foglalkoztatottsági küszöb az 130 000 alá esik.

Az elemzők az okokat is kifejtették: a foglalkoztatottak számának csökkenése közvetlenül összefügg az autógyártás visszaesésével, a megrendelések csökkenésével, de az energiaköltségek és a bérek növekedésével is. További tényező az olyan államok versenye, mint Marokkó vagy Törökország, amelyek vonzzák a munkaerő-igényes termelésbe történő beruházásokat. Lassú és folyamatos eróziónak vagyunk szemtanúi, amely nem fog megállni szerintük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS