Pedig csak dekorációs célokat szolgáló növényi származékokról van szó, melyeknek az etnobotanikus drogokkal megegyező nevük van.
Karácsony előtt pár nappal meglepő hír járta be az országos sajtót, miszerint az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) zsilvásárhelyi (Târgu Jiu, Gorj megye) épületében – ahol többek között a határátkelőknél elkobzott javakat értékesítik – etnobotanikus drogokat is árulnak.
A növényvédő szerként forgalmazott, valójában pszichoaktív stimulánsként használt drogból állítólag több száz tasak volt az ANAF raktárán, melyek darabját 25 baniért kínálták eladásra. A szerekre többnyire az olyan fantázianevek alapján ismernek rá a fogyasztók, mint például a Special Gold (fürdősó), Pixie C, Get, vagy Hell. Az ANAF székhelyén pedig éppen ezeken a neveken árulták a gyanús csomagokat.
Az ügyben a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) nyomozást indított. Kiderült: még 2011-ben egy vámügyi ellenőrzés során kobozták el a cuccokat, mivel papírok nélkül akarták behozni az országba. Mint minden ilyen esetben, lefolytatták a szükséges eljárásokat, és a csomagok az ANAF áruházába kerültek.
Mivel 2011-ben még nem tiltották a pszichoaktív hatású növényvédő termékekkel való kereskedelmet, fel sem merült, hogy ezek illegális szerek lennének, vagy szerepelnének a tiltott szerek – akkoriban egyre bővülő – listáján.
A DIICOT bukaresti laborjának vizsgálata azt állapította meg, hogy a tasakok dekorációs célokat szolgáló növényi származékot tartalmaznak, és nincs bennük izgató vagy pszichotróp hatóanyag.
Az viszont megválaszolatlan kérdés marad, hogy miért forgalmazzák drogként ismert elnevezéssel. A nyomozás mindenesetre folytatódik.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.