// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Majdnem-bréking: volt hírszerző tiszt és elítélt szélsőséges nackópártot alapít

// HIRDETÉS

Hát persze, nagy hiány van az ilyenből a mioritikus pártpiacon.

Ismerik önök ezt az embert? Nem mintha olyan fontos lenne, de mégis: úgy hívják, hogy Daniel Dragomir. És hogy mi a nyavalyáért fontos? Hát, azon túl, hogy volt román hírszerző tiszt (nyugalmazott ezredes) és a Black Cube-ügyben 2016-ban első fokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt bünelkövető (ilyen arcokkal azért manapság elég sok helyen találkozni lehet), talán azért, mert egyike azoknak, akik – úgy tűnik – mindent túlélnek.

Ja, igen, van még egy-két dolog, amiről esetleg ismerhetik: 2017-ben megalapította a remek elnevezésű Románia 3.0 Polgári Kezdeményezést, amely amúgy rendes, becsületes ultranackó szervezet (oké, a működéséről nem sokat lehetett hallani azóta), és fő céljai közé tartozik ama bizonyos párhuzamos állam felszámolása, továbbá minden, ami az „El a kezekkel mindenről, ami román!” szlogen alá besorolható.

Hát ez lenne a fent nevezett úr rövid névjegye. És akkor ugorjunk is a jelenbe, mert Dragomir mester megint dobott egy nagyot. Vasárnap szent napján a Facebookon bejelentette, hogy vadiúj pártot alapít, amelynek neve, ki hitte volna, Nemzeti Szövetség Párt. (Van neki egy honlap-féléje is, aki jobban bele szeretne merülni a nemzeti szövetségbe, kattintson bátran ide.) Nem szaporítjuk a szót, tessék:

„Kedves barátaim, eljött az idő!

Ezennel bejelentem a Nemzeti Szövetség Párt megalapítását, amelynek alapítói Dan Chitic, Aurelian Popa és Lucian Dumitrașcu. (Feltehetőleg a bejegyzés szerzőjén kívül – a szerk.)

A Nemzeti Szövetség Párt nemzeti mozgalom (ha valaki még nem jött volna rá – a szerk.), amelynek ideológiája hazafias, konzervatív elvekben, továbbá a román hagyományok és értékek tiszteletében és a hazai tőke támogatásában gyökerezik.

Támogatom ezt a nemzeti-hazafias mozgalmat (alapítóként ez mekkora nóvum – a szerk.), amely a Románia 3.0 Polgári Kezdeményezés politikai kifejeződése.

2019. január 24-én megszervezzük a Nemzeti Szövetség Párt és a pártprogram bemutató konferenciáját.
Mindenkit szeretettel várunk sorainkba!

A szavakról térjünk a tettekre!

Éljen Románia!”

Hát, ez szép. Lesz még egy szélsőnackós párt a mioritikus hazában. Jól kezdődik az idei év! Ja, azért szégyellhetik magát az alapítók, na. Hogy lehet, hogy egy igazi hazafias, nemzeti stb. párt nevéből hiányzik a „román” szó?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro