Az intenzív osztályokon kezelt betegek száma viszont rekordot döntött.
Az elmúlt huszonnégy órában jóval kevesebb új fertőzést jelentettek Romániában, az egy nappal korábbihoz hasonló tesztelési ráta mellett. Talán ez a pillanatnyi jó hír a járványfrontról.
Tehát: pénteken 6546 új esetről érkezett jelentés, szombaton viszont „alig” 5753-ról (első teszteredmény).
Csütörtöktől péntekig összesen 36 335 tesztet végeztek Romániában, péntektől szombatig pedig 36 181-et, ebből 20 708-at a járványügyi protokoll alapján, 15 473-at saját kérésre.
A súlyos szombati rekordot az ország intenzív osztályain kezelt súlyos betegek száma hozza: a pénteki adatok szerint 923 beteget kezelnek intenzíven.
Ami a koronavírushoz köthető haláleseteket illeti: az elmúlt 24 órában 101 beteg hunyt el (63 férfi és 38 nő), 92-en közülük más betegségekkel is küszködtek, kilenc esetben nem érkezett adat komorbiditásról.

Ami a fertőzési ráta alakulását illeti, Kolozs megye lekerült az vörös listás élboly vezető helyéről. Szilágy megye az új első (4,76 ezrelék), Kolozs a második (4,61 ezrelék), következik sorban Temes (4,15 ezrelék), Fehér (4,01 ezrelék), Bukarest (3,73 ezrelék), Szeben (3,38 ezrelék), Arad (3,33 ezrelék), Maros (3,32 ezrelék) és Bihar (3,21 ezrelék). A jelek szerint készül Brassó, Dolj és Máramaros megye.
Apropó Kolozs megye: hadd jelezzünk egy másik, helyi rekordot is. A hírek szerint szombatra a fertőzési ráta átlépte az 5 ezreléket Kolozsváron. De van rosszabb is: Désen és Szamosújváron 6 ezrelék fölé mászott ez a mutató. Az ország legnagyobb községében, Szászfenesen sem rózsás a helyzet: 5,05 ezrelék. Ennek megfelelően a Kolozs megyei sürgősségi helyetek igazgatósága úgy döntött, további 14 napra meghosszabbítja a megyében már amúgy is érvényes vörös forgatókönyvet. Az első két hét október 22-én kezdődött és november 5-én ért volna véget.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.