Merthogy Magyarország ismét elkezdte a románellenes propagandát.
Figyelem! A magyar kormány létrehozott egy különleges osztályt, amely a Trianon 100 nevet viseli, és amely el is kezdte a Nagy Egyesülés 100. évfordulója alkalmából tervezett román ünnepségek elleni áskálódást.
Ezt a súlyos figyelmeztetést a Román Akadémia tette közzé szerdán, a Nagyító alatt az információs háború című, Bukarestben megszervezett konferencia alkalmával.
Ioan Aurel Pop akadémikus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora bejelentette: a magyar kormány által létrehozott különleges osztály a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója idején, vagyis 2020-ban működik majd teljes gőzzel, ám addig sem pihen. Kampányt kezdeményez a romániai Nagy Egyesülés 100. évfordulója megünneplésének aláásására.
És innen idézzük a rektor urat: „Információkat terjesztenek magyar és egyéb nemzetközi nyelveken, de nem románul, miáltal felkészítik a közvéleményt az elkövetkezendőkre. Az angolszász és spanyolajkú közvéleményt tájékoztatják, hogy a románok történelme nem régi, hogy a román a történelem nélküli nemzetek közé tartozik, hogy a valah kifejezés nem a román szinonimája (amely gondolat egyébként Szerbiában is jelen van), hogy Erdély nem Románia (mert hogy alig 100 éve tartozik Romániához és történelmi kötelékei Magyarországhoz és nem Romániához fűzik), hogy a magyarok a Kárpát-medence civilizátorai. Iancu de la Hunedoarát valójában Hunyadi Jánosnak hívták, mert hogy János volt a neve, és hogy az erdélyiek nem kívánták az egyesülést, amely a fejük fölött zajlott le.” Ezek volnának a magyar propaganda által már széthintett gondolatok eklatáns példái.
Ioan Aurel Pop akadémikus hozzátette: a román kormány által létrehozott Centenáriumi Osztállyal ellentétben a Trianon 100 nevű különleges osztálynak már megvan a jóváhagyott költségvetése, és hogy a budapesti székhelyű munkacsoportnak „román állampolgárok” is munkatársai.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.