// 2026. június 30., kedd // Pál

Magyarországról jönne Romániába? Karanténba kerül, ha három napnál tovább marad

// HIRDETÉS

Bukarest szigorít a járvány miatt, közel ötven ország sárgul be szerdától, feltételekhez kötik a beutazást.

Már múlt héten szó volt arról, hogy korlátozásokat fognak bevezetni a külföldön élő román állampolgárok hazatérésére, illetve a külföldiek beutazására vonatkozóan. Azok az országok érintettek, amelyekben nagyobb a lakosságarányos fertőzési ráta, mint Romániában.

Korábban arra vártak, hogy EU-s szinten döntsenek az ügyben, és vezessenek be egy egységes eljárási módot. Mivel ez egyelőre nem történt meg, közben viszont egyre csak nő a fertőzöttek száma Romániában, az országos veszélyhelyzeti bizottság (CNSU) hétfőn meghozta a döntést, hogy mely országokból érkezők kell negatív tesztet felmutassanak, illetve karanténba vonuljanak, ha itthon akarnak maradni.

A lényeg az, hogy különbséget tesznek az itt tartózkodás időtartama között, tehát más a teendő, ha csak pár napra érkezik az illető, más, ha hosszabb időt töltene az országban:

  • akik háromnál kevesebb napra érkeznek, azoknak az utazást megelőző 48 órában végzett negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk;
  • akik háromnál több napra jönnek, azoknak 14 napra karanténba kell vonulniuk.

A karantén nyolcadik napján lehet kérni egy koronavírus-tesztet. Negatív teszteredmény esetén a tizedik napon el lehet hagyni a karantént, pozitív teszt esetén követik az országos protokollt. Ha a beutazó nem akar tesztet végezni, akkor le kell töltenie mind a 14 napot.

Az intézkedés szerdától, azaz október 7-től lép életbe, és a következő országokra érvényes:

  • Izrael,
  • Andorra,
  • Montenegró,
  • Bahrain,
  • Aruba,
  • Argentína,
  • Guam,
  • Bonaire, Sint Eustatius és Saba,
  • Spanyolország,
  • Csehország,
  • Costa Rica,
  • Puerto Rico,
  • Bahama-szigetek,
  • Moldovai Köztársaság,
  • Franciaország,
  • Hollandia,
  • Gibraltár,
  • Francia Polinézia,
  • Sint Maarten,
  • Libanon,
  • Belgium,
  • Panamai Köztársaság,
  • Zöld-foki Köztársaság,
  • az Amerikai Egyesült Államok,
  • Peru,
  • Kuvait,
  • Kolumbia,
  • Brazília,
  • Örményország,
  • Nagy-Britannia,
  • Izland,
  • Omán,
  • Irak,
  • Maldív-szigetek,
  • Paraguay,
  • Luxemburg,
  • Belize,
  • Egyesült Arab Emírségek,
  • Palesztina,
  • Dánia,
  • Líbia,
  • Magyarország,
  • Chile,
  • Szlovákia,
  • Ukrajna,
  • Ausztria,
  • Curaçao,
  • Grúzia
  • és Katar.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro