// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Magyarország jól tenné, ha befogadná a migránsokat

// HIRDETÉS

Megérné – ez a Magyar Tudományos Akadémia felkért kutatócsoportjának az álláspontja.

 A Kettős Mérce blog foglalta ma össze az MTA egyik, a magyarorsági Belügyminisztérium által felkért kutatócsoportjának tudományos álláspontját a menekültkérdésről. Szerintük Magyarország jól járna, ha menekülteket, migránsokat telepítene le, mert nemcsak Nyugat-Európa országai küzdenek a társadalom elöregedésének hatásaival, hanem Magyarország is: az Economist elemzése szerint minden második magyar vállalkozás munkaerőhiánnyal küzd.

Az MTA több intézetének bevonásával létrehozott, 27 kutatóból, többek közt közgazdászokból, jogászokból, és a munkaerőpiaccal foglalkozó szociológusokból álló csoport augusztus vége óta elemzi a migráció lehetséges hatásait. Úgy véli, a nem európai kultúrából érkezett migránsok képesek hatékonyan beilleszkedni a magyar társadalomba, pótolni a munkaerőhiányt, és a szociális rendszer befizetőivé, a magyar nyugdíjasok eltartóivá válni. Már csak azért is, 

mert most is ezt teszik:

a nem európai fejlődő országokból érkező migránsok „munkapiaci teljesítménye és demográfiai hatása jóval kedvezőbb a többi csoportnál.” A legutóbbi népszámláláskor a népesség körében 13%-os volt a munkanélküliség, az észak-afrikai bevándorlók körében azonban csak 8, a szíriai, iraki is iráni migránsok közt 3-5%, míg a dél-kelet ázsiaiak körében mindössze 2%. 

Összecseng ezzel, hogy míg a teljes lakosságnak csak 8%-a dolgozik vállalkozóként, addig az itt élő közel-keletiek és észak-afrikaiak 16%-a, a dél-kelet ázsiaiaknak pedig a negyede. Kedvezőtlen kép csak a Pakisztánból és Afganisztánból érkezőkről rajzolódott ki, utóbbiak esetében a munkanélküliség a 20%-ot is elérte.

Meg kell dolgozni a migráns munkaerőért

A kutatók szerint szükség lenne letelepedési ösztönzőkre és egy olyan intézmény- és támogatási rendszerre, amely képes a Magyarországon maradni akaró menekültek akár nagyobb csoportjának fogadására. Mégpedig azzal, hogy a nyelvoktatás és szakképzés rendszerét ésszerű mértékű megélhetési támogatásokkal egészíti ki azok számára, akiktől megalapozottan várható a sikeres beilleszkedés.

Világosan látszik ugyanis, hogy a magyar munkapiac kínálati problémáit a korábbi években még enyhítő források (például a magyar nyelvű munkaerő beáramlása a környező országokból) kezdenek elapadni. Ezért indokolt tekintetbe venni minden lehetséges külföldi munkaerő-forrást, figyelembe véve, hogy az eddigi tapasztalatok szerint igen alacsony azoknak a száma, akik a bevándorlók közül Magyarországon akarnak letelepedni. A 2010-2015 közötti időszakban számos példa volt arra, hogy a magyar integrációs támogatások kedvezményezettjei néhány éven belül nyugatra költöztek.

Hosszabb összefoglaló itt, egy friss tanulmány 85 oldala pedig itt olvasható.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro