// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Magyarlóna helyett ismét csak Lóna lesz „Szászlónából”

// HIRDETÉS

Pedig mindenki Magyarlónaként ismeri, azután is, hogy egy román nacionalista politikus kibulizta a névcsonkítást.

Két napja írtunk róla, hogy a Kolozsvártól pár kilométerre nyugatra fekvő Magyarlónán a települést átszelő út felújítása után a Szászlóna név került fel a település határában álló helységnévtáblára a falu román neve – Luna de Sus – alá, annak ellenére, hogy ezt az elnevezést száz éve nem használják.

Az új és helytelen névtábla, amit lecserélnek (fotó: Gazda Árpád)

Albert Zoltán községi önkormányzati képviselő most az RMDSZ hírlevele szerint közölte, hogy a Magyarlónát is magában foglaló Szászfenes község polgármestere az ő közbenjárására megígérte a csütörtöki tanácsülésen: lecserélik a névtáblát és azon ismét a korábban is használt Lóna elnevezés szerepel majd.

A rejtélyes névváltoztatás azt követően történt, hogy az útfelújítás után (hogy, hogy nem…), csak a román nyelvű tábla került ki a falu határába. Erre Albert Zoltán jelezte az önkormányzatban, hogy a magyar helységnévről sem kellene azért megfeledkezni, mire több mint két hét után kikerült az új tábla, amin viszont a Szászlóna elnevezés szerepelt. Csakhogy a falu korábban használt magyar neve Lóna, amint azt egy 2002-es kormányrendelet előírja. Eredetileg, 2001-ben Magyarlónaként szabta meg egy kormányhatározat az elnevezést, de a helyi ortodox pap, aki egyben az azóta gyakorlatilag eltűnt ultranacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) helyi vezetője is volt, elérte, hogy kompromisszumos megoldásként csak a Lóna maradhasson.

Holott – még egyszer: Magyarlóna a magyar neve a településnek, ahol a 2300 fős lakosság több mint a fele magyar.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?
Krónika

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?

A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro