// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Magyar iskola lesz Besztercén

// HIRDETÉS

Az RMDSZ kihasználja azt, hogy ő a mérleg nyelve a városi tanácsban.

Az önálló magyar iskola létrehozásáról Beszterce város önkormányzata döntött – erről tájékoztatta pénteken az MTI-t Décsei Attila Lehel, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Beszterce megyei szervezetének elnöke.

Décsei Attila Lehel elmondta, a 21 tagú önkormányzat csütörtöki ülésén 15-en támogatták az iskolaalapításra vonatkozó határozattervezetet. Hozzátette, a döntést nagy mértékben segítette, hogy a városi tanács egyetlen RMDSZ-es képviselője 

képezi a mérleg nyelvét a két nagy tábor között. 

Décsei Attila Lehel szerint a 2015-2016-os tanévet önálló szervezeti keretben, de még a régi helyen, az Andrei Mureșanu Iskola termeiben kezdhetik meg a magyar diákok. Pár éven belül azonban befejeződik egy olyan iskolaépület felújítása, amelyikben immár teljesen önállóan működhet a magyar tanintézet. Az intézmény Hunyadi János nevét fogja viselni, hiszen ezen a néven működött 1940 és 1945 között is magyar nyelvű iskola az észak-erdélyi városban.

Besztercén jelenleg az Andrei Mureșanu Főgimnáziumban működik magyar tagozat évfolyamonként két-két magyar osztállyal. A városban hat, a megyében öt százalék a magyarság aránya.

Décsei elmondta, hogy olyan diákotthonnal is ellátott 

szórványközpontot szeretnének kialakítani 

a városban, amely összegyűjtheti a megye magyarul tanulni vágyó gyermekei egy részét. Azt is tervezik, hogy a jelenlegi elméleti képzés mellett a magyar nyelvű szakképzést is elindítják a városban. Beszterce megyében Bethlenben (Beclean) működik még magyar tagozattal is rendelkező gimnázium. 

Kép forrása: Wikipédia

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro