Futószalagon gyártaná a sürgősségi rendeleteket a kormány, és emiatt nem vakációzhatnak a honatyák. Turcescu Dragneának: szégyellje magát!
Újabb, január végéig tartó rendkívüli ülésszakra hívták össze a bukaresti képviselőházat hétfőn, amely így egyáltalán nem mehet téli szünetre, február elsején ugyanis megkezdődik a parlament rendes tavaszi ülésszaka. Az újabb rendkívüli ülésszakot sem a napirenden szereplő tervezetek halaszthatatlan jellege miatt, hanem a szociálliberális kormánytöbbség és az ellenzék közti politikai csatározások következményeként hívták össze. Liviu Dragnea házelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke egy televíziós interjúban elismerte:
A parlament mindkét háza elfogadta ugyan múlt héten azt a törvénytervezetet, amely felhatalmazza a kormányt, hogy a parlamenti vakáció idején rendeleteket hozzon, ez ellen azonban az ellenzék alkotmányossági óvást emelt, mondván, hogy a felhatalmazás a sarkalatos törvények módosítására is kiterjed, ami sérti az alaptörvényt. Az óvást csütörtökön tárgyalja az alkotmánybíróság. Ha a taláros testület el is utasítaná az óvást, kérdéses, hogy Klaus Iohannis államfő mennyire fog sietni a törvény kihirdetésével.
Dragnea szerint az ellenzék egyedüli célja, hogy meggátolja a szociáldemokraták választási ígéreteinek gyors életbe léptetését, de a PSD „nem fog elveszni a részletekben” és inkább nem megy vakációra, de lehetővé teszi
Az alkotmány ugyanis kivételes esetekben lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletekkel avatkozzon be a törvényhozás folyamatába: az ilyen jogszabályokat pedig utólag megvitatja – megerősíti, módosítja, vagy elveti – a parlament. Ezzel a lehetőséggel azonban csak akkor élhet a kabinet, amikor ülésezik a parlament: ezért volt szükség a rendkívüli ülésszakra.
A hipp-hopp összehívott parlamenti üléseknek nem mindennki örül: hétfőn például a Népi Mozgalom Pártja (PMP) egyik képviselője, Robert Turcescu a sajtó előtt ment neki Dragneának, mivel a képviselőház elnökeként 17 órára rendkívüli ülést hívott össze, amit 16:15-kor hirdetett meg, de végül nem jelent meg. Szégyellje magát! – kiáltotta Dragnea után.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.