// 2026. március 21., szombat // Benedek

Ludovic Orban PNL-elnök ismét csak elutasította az autonómiát

// HIRDETÉS

Mondjuk, a párt eddigi retorikája alapján ezen nem is csodálkozunk.

Folytatva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által az utóbbi hónapokban alkalmazott magyarellenes retorikát, Ludovic Orban, az ellenzéki párt elnöke vasárnap ismét leszögezte, hogy nem támogatják a székely automómia-törekvéseket.

Mint fogalmazott, kizárólag a helyi autonómiát tartják elfogadhatónak – ezt azonban csupán közigazgatási értelemben. „Románia azon országok egyike, amelyek a legnagylelkűbbek a kisebbségi jogok tiszteletben tartása terén. Támogatjuk a kisebbségi állampolgárok egyéni jogait. Támogatjuk a helyi autonómiát, mint a román állam szerveződési elvét, amelyet az alkotmány is szentesít. Ám egyértelműen ellenezzük az autonómia minden olyan formáját, amelynek nincs köze a helyi autonómiához. Ezért ellenezzük az ezzel kapcsolatos törvénytervezetet, amely a nagy egyesülés centenáriumának évében  időszerűtlen, és nem olyan természetű, hogy több megértéshez és harmóniához vezessen” - hangoztatta Orban, aki egyébként apai ágon magyar származású.

Mint ismeretes, Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt RMDSZ-színekben parlamenti képviselői mandátumhoz jutott politikusa a közelmúltban terjesztette be a bukaresti törvényhozásban a székelyföldi autonómiatervezetet, amelyet a román politikum és a közvélemény is mereven elutasít.

A tervezet szerepel a képviselőház közigazgatási bizottságának keddi napirendjén.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!
Krónika

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!

A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.