A liberálisok elnöke úgy szerezné meg az RMDSZ támogatását a kormánybuktatáshoz, hogy élből elutasítja a magyar követeléseket. Briliáns politikus!
Íme, a bizonyíték, hogy Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) igazából tisztában van vele, hogy a szerdai bizalmatlansági indítványnak annyi esélye van a kormánybuktatásra, mint a panamai válogatottnak Angliával szemben: a legnagyobb ellenzéki párt vezére úgy tárgyalt az ellenzéki összefogásról az RMDSZ elnökével, hogy leszögezte, cserében semmilyen, a magyarok számára kedvező kompromisszumra nem lenne hajlandó.
Orban kedden este a Realitatea hírcsatorna meghívottjaként beszélt arról, hogy aznap reggel miről esett szó a közte és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök között lezajlott egyeztetésen. A PNL elnöke közölte: sem az anyanyelv-használati küszöb csökkentéséről – amely értelmében a jelenlegi 20 helyett 15 százalék lenne egy kisebbségi közösség számarányának alsó határa egy településen, amely lehetővé tenné az anyanyelv használatát a közigazgatásban –, sem március 15-e hivatalos magyar ünneppé nyilvánításáról nem esett érdemben szó.
– mondta büszkén Orban.
Innentől kezdve pedig már teljesen mellékes, hogyan képzeli el a kormánykoalíció felállítását a kormánybuktatás után,
(Gyengébbek kedvéért: ott sincs).
Orban kijelentése alapján nagyjából egyértelmű, hogy az egész bizalmatlansági indítványosdit nem is gondolja komolyan, csupán úgy érezte, a nyári parlamenti szünet előtt még el kell játszania, hogy kemény ellenzéki politikus. Úgy ugyanis nehéz szövetségest találni a kormánybuktatáshoz, ha eleve kizárjuk az alku lehetőségét vele.
Mindebből ismét kiviláglik: az apai ágon magyar származású Orban továbbra is úgy érzi, folyamatosan bizonyítania kell, hogy jobb román mindenkinél, ezért aztán inkább akkor is belerúg a magyarokba, amikor elvileg a támogatásukra lenne szüksége.
Persze igazából nincs, hiszen az ellenzéknek az RMDSZ-szel együtt sem lenne meg a kormánybuktatáshoz szükséges többsége. Úgyhogy az egész cirkusz tényleg csak amolyan imázsgyakorlat Orban részéről.
A PNL, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) által benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája délután kettőkor kezdődik a parlamentben. Megszavazásának esélyeiről meg csak annyit, hogy a kormánykoalíció pártjai a határozatképesség biztosítása érdekében ugyan jelen lesznek az ülésen, de nem is szavaznak majd.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.