// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Lojalitást vár a magyaroktól Corlățean

// HIRDETÉS

Az autonómiát mesének tartja, de azért lojalitást vár a magyaroktól a román külügyminiszter. Innen lesz szép feléleszteni a magyar-román kapcsolatokat.

Nagy veszteségnek nevezte a kétoldalú kapcsolatok számára Martonyi János magyar külügyminiszter visszavonulását Titus Corlățean, a román diplomácia vezetője, és úgy vélekedett, hogy utódjának nem lesz könnyű dolga, mert ugyanolyan magas szinten kell majd tartania a két ország közötti „kiváltságos" párbeszédet.

Corlățean a román közszolgálati televíziónak adott szerda esti interjújában kifejtette, a magyar-román kapcsolatok jövője szerinte azon múlik, előnyben részesíti-e az Orbán-kormány a „pozitív" elemeket a Jobbik által megjelenített „kísértésekkel" szemben.
„Mi nyitottak vagyunk, de látva, mennyire megerősödött egy szélsőséges, euroszkeptikus párt - a Jobbikról beszélek - szeretném leszögezni: arra senki ne számítson, hogy a román hatóságok elfogadnak majd olyasmit, amit a Jobbik művelt a kampány idején. Szélsőséges megnyilvánulásokat nem tűrünk, és ezek ellen határozottan fellépünk" - jelentette ki Titus
Corlățean.
Felidézte, hogy évekkel korábban, amikor mindkét országot baloldali kormány vezette, sikerült megkötni egy olyan alapszerződést, amely lehetővé tette a kereskedelmi kapcsolatok bővítését, kölcsönös beruházásokat, a határ menti infrastruktúra fejlesztését.
Arra a kérdésre, hogy mit kezdenek majd román hatóságok az olyan vitás kérdésekkel, mint a székelyföldi autonómiatörekvés, amelyet Budapest is támogat, és amely „utcai zavargásokhoz" vezetett Marosvásárhelyen,
Corlățean azt mondta: Marosvásárhelyen (a Székely Nemzeti Tanács március 10-i autonómiatüntetésén - a tud. megj.) provokátorok szították a kedélyeket, de ő azt tartja a legfontosabbnak, hogy most az RMDSZ is tagja a bukaresti kormánykoalíciónak.
„Az a fontos, hogy itthon, a koalíciós pártok szintjén beszéljük meg a dolgainkat, nem Budapesten. Nekünk kell eldöntenünk, milyen közigazgatási felosztás, decentralizációs képlet jobb a román állampolgároknak, az itt élő románoknak, magyaroknak, németeknek. Az etnikai alapú területi autonómiáról szóló mesékben még a Hargita és Kovászna megyei műveltebb magyarok, a politikusok sem hisznek, mert egy ilyen entitás gazdaságilag egy hónapig sem lenne életképes" - állította a román külügyminiszter.
Arra a műsorvezetői közbevetésre, hogy az RMDSZ-en kívül a magyarságot más pártok is képviselik,
Corlățean azt mondta, más - adott esetben szélsőséges retorikájú - alakulatokkal ellentétben az RMDSZ-nek az kölcsönöz legitimitást, hogy minden ciklusban beválasztják a parlamentbe.
„Mi szeretnénk jobb életet biztosítani az ország minden lakosa számára, a magyarokat is beleértve, de úgy, hogy lojális polgárai legyenek Romániának" - szögezte le Titus
Corlățean román külügyminiszter.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro