// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Levelet írtak Johannisnak a székely ízekért

// HIRDETÉS

Tisztelt címzett: Klaus Johannis államelnök. Feladó: Antal Árpád és Tamás Sándor. Tárgy: székely íz márpedig van. Ahogy szász szalámi is.

 Levélben fordult Klaus Johannis államelnökhöz Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezetével közösen a nem létezőnek titulált székely íz kapcsán – tudatja az RMDSZ mai közleménye.

Az elöljárók a levélben beszámolnak arról, hogy Mircea Diacon visszaélt funkciójával, amikor a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetőjeként 2015. február 19-én árucímkéinek kicserélésére kötelezett egy hentesárut forgalmazó, székelyudvarhelyi céget, mert a címkéin az állt, hogy „székely ízek”.

Mi több, Diacon főfelügyelő kijelentette, nem léteznek székely ízek, és kikerülte azt a kérdést, amely a román ízek létét firtatta. Ezután gúnyos és sértő hangnemben beszélt arról, hogy milyen termékeket lehetne még a székely elnevezéssel illetni. 

A politikusok levelükben felhívták a figyelmet arra a kettős mércére, mely csak a székely ízek esetében szab ki büntetést, a román ízek esetében nem, utalva a MegaImage boltlánc román ízek elnevezésű termékcsaládjára.

Antal és Tamás arra kérik az államfőt, hogy „vizsgálja ki az ügyet, és hasson oda, hogy az illetékes hatóság függessze fel funkciójából az említett közhivatalnokot.” Ugyanakkor azt a reményüket is kifejezik, hogy „sem a magyar, sem a román ízek, sem a szász szalámi (salam săsesc), sem a cigánypecsenye (muschi țigănesc) elnevezésű ételek nem tűnnek el a közhivatalnokok felesleges túlkapásai következtében.”

A két székelyföldi önkormányzati vezető hasonló tartalmú levelet küld a miniszterelnöknek, az országos fogyasztóvédelmi egyesületnek, az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatal elnökének, a Consumers International elnökének, valamint feljelentést tesznek az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál és az Ombudsmannál is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor
Krónika

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor

A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét
Székelyhon

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét

Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.

// még több főtér.ro