// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Lemezpremier: hallgassa meg nálunk a The Stonecrops új albumát

// HIRDETÉS

A marosvásárhelyi zenekar kizárólag magyar nyelvű, saját szerzeményekkel jelentkezik.

Az mindig örömünnepnek (és sajnos ritkaságnak) számít, amikor egy erdélyi magyar zenekar egy teljes, saját szerzeményekből álló albummal rukkol elő, ezért érdemes most ismét pezsgőhöz nyúlni. Megérkezett ugyanis a marosvásárhelyi The Stonecrops új lemeze, a Várj, melyet a Főtér olvasói is meghallgathatnak teljes egészében.

A The Stonecrops tulajdonképpen duóként (ének és gitár) indult két évvel ezelőtt, s ahogy ez lenni szokott, kezdetben többnyire feldolgozásokkal álltak színpadra, de közben a zenekari „laborban” készültek saját dalok is. Már 2016 nyarán megjelentettek egy 14 dalos korongot, melynek gerincét az akkori repertoár adta (Beginnings), később azonban a két alapító úgy döntött, tovább fejlesztik a zenekart.

Első lépésben csatlakozott a zenekari maghoz egy teljes ritmusszekció és egy szólógitáros, ennek következményeként pedig idén májusban már kitermelődött annyi saját anyag, amivel érdemes volt stúdióba vonulniuk. Így született meg a 10 dalt tartalmazó Várj című album, amely főleg azoknak fog bejönni, akik szeretik a rock és popzene karcosabb elemeinek finoman adagolt kombinációját, a rádióbarát dalszerkezeteket és a (szintén vásárhelyi származású) Keresztes Ildikóra emlékeztető női énekhangot. Bízunk benne, hogy a The Stonecrops bemutathatja lemezét a nagyobb erdélyi színpadokon is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján
Főtér

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván
Székelyhon

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván

Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.

// még több főtér.ro