Benyújtotta lemondását a védelmi miniszter Mihai Tudose kormányfőnél, aki máris elfogadta távozását. Az ok: kommunikációs hiba.
A védelmi miniszter az Antena 3-nak adott nyilatkozata során jelentette be, hogy letette a felmondását a miniszterelnök asztalára, mivel úgy gondolja, hogy rossz a kommunikáció a minisztérium alkalmazottai béreinek és zsoldjainak kifizetése terén.
Adrian Ţuţuianu azt követően döntött így, hogy egyeztetett a kormányfővel és a pénzügyminiszterrel. Elismerte, hogy tévedett azzal, hogy nem közölte időben: technikai okok miatt csak késéssel tudja biztosítani a védelmi tárca kötelékében dolgozók számára az összes járandóságot.
A kommunikációs hibát az okozta, hogy a média a védelmi tárca egyik közleményét úgy értelmezte, hogy a tárcánál nincs elég pénz a szeptemberi zsoldokra és fizetésekre.
A minisztérium sajtóosztálya kedden azt közölte: a tárca alkalmazottai megkapják ugyan szeptember 15-én az augusztusi fizetésüket, de egyéb, szeptemberre esedékes juttatásaikat csak a hónap végén, a költségvetés-kiigazítás után kapják meg, a jövedelemadót és tb-járulékot pedig a tárca később fizeti majd be.
Tutuianu szerint a közlemény egy átmeneti „technikai problémát” tükrözött, feleslegesen keltett aggodalmat, ő pedig azért nyújtotta be lemondását, mert vállalnia kellett a felelősséget a „kommunikációs hibáért”.
Kormányzati források szerint Mihai Tudose kormányfő elfogadta a védelmi miniszter lemondását.
A Hotnews úgy tudja, hogy a kormányfő Marcel Ciolacut nevezi ki ideiglenesen a védelmi tárca élére, ha Klaus Iohannis is jóváhagyja. Marcel Ciolacu jelenleg tárca nélküli miniszter és kormányfő-helyettes.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.