A befektetők tisztázatlan körülmények között szerezték meg az engedélyeket az egykori Nemes-Bethlen ház füvészkertje helyén építendő szállodára.
Megkezdődött az építkezés Kolozsvár első botanikus kertjeként számon tartott telken, a Petőfi Sándor (mai nevén Avram Iancu) utca 23–25. szám alatt. Az itt található ingatlant, a Nemes-Bethlen házhoz tartozó villát még 2014-ben tették a földdel egyenlővé, kevéssel azelőtt, hogy műemlékké válhatott volna. A területrendezés azóta is kisebb-nagyobb lendülettel halad, de az első komolyabb munkagépek csak idén jelentek meg. A napokban az egykori botanikus kert utolsó értékes fáit – vagyis inkább famaradványait – is eltüntették, köztük Erdély egyik legidősebb, mintegy 200 éves japánakácának csonkját.

A területet 2009-ben vásárolta meg Dumitru és Rafila Rodean – előbbi a hét év börtönre ítélt szebeni vállalkozó, Dumitru Ghişe apósa – akik
Nem tisztázott, hogy a befektetőknek végül hogyan sikerült megszerezniük a szükséges engedélyeket: az önkormányzat először zöld utat adott az építkezésnek, majd később visszavonta a hozzájárulását. Végül 2013 szeptemberében, a városrendezési jóváhagyás kézhez vétele után – de a bejelentett bontási időpont előtt – nekiálltak ledózerolni az itt található ingatlant, valószínűleg annak tudatában, hogy a Területi Műemlékvédelmi Bizottság kezdeményezte az épület műemlékké való nyilvánítását.
A nagy sajtóvisszhangot kiváltó bontás után arról volt szó, hogy a polgármesteri hivatal büntetőjogi feljelentést tesz a vállalkozók akciója miatt, de ennek eredményéről nem tájékoztattak, valószínüleg az ügy elsikkadt. Követhetetlen, miként jutott a Nemes-Bethlen ház füvészkertje erre a sorsra, az illetékesek, beleértve a környezetvédelmi hivatalt,
A közel 2700 négyzetméteres területen egy többszintes szállodát építenek.
A román sajtó szerint a befektetés mögött Dumitru Ghişe áll, aki ellen a korrupcióellenes ügyészség három ügyben is eljárást indított. 2014-ben üzemanyaggal kapcsolatos adócsalás miatt emeltek vádat ellene, a feltételezett kár meghaladta a 70 millió eurót. Nem jogerősen hét év börtönre ítélték.
A Petőfi utcai ingatlan az úgynevezett „hóhér háza” szomszédságában található, mely egy ideig ügyészségi fogházként is működött, és belső udvarán, közvetlenül a városfal alatt kivégzések is voltak.
A Nemes-Bethlen-ház a 18. század végén épült füvészkertjébe Európa minden régiójából hoztak fákat. A helytörténeti könyvek szerint nemcsak Kolozsvár, hanem Erdély első botanikus kertje volt.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.