Illusztráció: Gemini
Illusztráció: Gemini
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Darázsfészekbe nyúlt Ion Iordache, a PNL parlamenti képviselője, aki törvénytervezetet nyújtott be a szexuális szolgáltatások szabályozására és ellenőrzésére. A téma bizonyos időközönként visszatér a romániai közbeszédbe, hogy aztán borítékolhatóan elbukjon az erős egyházi és társadalmi ellenálláson.
A liberális politikus a korábbiaknál határozottabb érveléssel próbálja megtörni a jeget, amikor úgy fogalmaz, hogy az állam nem tehet úgy, mintha nem látná a valóságot, miközben a „fekete zónában” zajló tevékenység leginkább a betegségek terjedésének és az emberkereskedelemnek kedvez.
Iordache nem győzi hangsúlyozni, hogy mennyire tisztában van a téma rendkívüli érzékenységével, de ennek ellenére döntött úgy, felvállalja a kezdeményezést a közegészségügyi kockázatok csökkentése és a modern kori rabszolgaság elleni küzdelem érdekében.
Szerinte a prostitúció jelenleg is létezik Romániában, de jogi védelem és egészségügyi ellenőrzés nélkül az emberkereskedő hálózatok uralma alatt zajlik.
– mondta a képviselő.
A benyújtott törvényjavaslat nem a tevékenység népszerűsítését, hanem annak szigorú állami felügyeletét célozza. A jogszabálytervezet kötelező, időszakos orvosi ellenőrzéseket vezetne be a nemi úton terjedő betegségek megfékezésére, és az emberkereskedelem elleni harc jegyében valós eszközöket adna a rendőrség és az igazságszolgáltatás kezébe a kizsákmányolók azonosítására és megbüntetésére.
A javaslat értelmében szigorú keretek közé szorulna a szexuális szolgáltatások helyszíneinek létesítése és üzemeltetése. A tevékenység gyakorlását kizárólag nagykorú, önkéntes alapon közreműködő és hatósági engedéllyel rendelkező személyek számára tennék lehetővé.
A képviselő emlékeztetett, hogy több európai állam – köztük Németország, Hollandia, Ausztria, Svájc és Görögország – már felismerte: a szexuális szolgáltatások legalizálása és szabályozása az egyetlen hatékony módja annak, hogy a szexmunkásokat kiemeljék a feketegazdaságból és felszámolják a kiszolgáltatottságukat. Ion Iordache szerint törvényi keret hiányában a román állam továbbra is csupán „tehetetlen nézője” marad a visszaéléseknek.
A politikus a Digi24-nek kijelentette, hogy a prostitúció bevett gyakorlatnak számít Romániában, és az államnak nem szabad passzívnak maradnia a társadalmi realitásokkal szemben. Hozzátette: a statisztikák és a mindennapi tapasztalatok pontosan mutatják, mi zajlik a fővárosban és a nagyvárosokban.
– fogalmazott a képviselő. Érvelése szerint a legalizálás nem erkölcsi jóváhagyást, hanem közegészségügyi és jogi kontrollt jelentene, amely megfosztaná a bűnszervezeteket az egyik fő bevételi forrásuktól.
Az egyházak képviselőinek lehetséges ellenállása kapcsán Iordache határozott álláspontra helyezkedett. Szerinte nem az egyház feladata, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzon vagy bármilyen véleményt nyilvánítson róla. Valószínűleg ellenezni fogják – vélte a liberális képviselő, akitől meglehetősen visszásan hangzik mások véleménynyilvánításhoz való jogának elvitatása.
A tervezet, amelyet egy szociáldemokrata képviselő is aláírt, most a parlamenti bizottságok asztalain várja a következő fordulót, garantáltan heves vitákat gerjesztve.
Maia Sandu moldovai elnök minden eddiginél világosabban fogalmazott országának Romániával való esetleges újraegyesüléséről. Az államfő egy brit podcastnak kijelentette: ha népszavazást írnának ki a kérdésben, ő személy szerint az egyesülés mellett voksolna. Sandu ugyanakkor hangsúlyozta a különbséget a személyes meggyőződés és a jelenlegi politikai realitások között.
A moldovai államfő két közismert brit újságíróval, Rory Stewarttal és Alastair Campbell-lel, a népszerű The Rest is Politics podcast házigazdáival beszélgetett. Az interjúban érintették Moldova szovjet múltját, a román nyelv túlélését a kommunista elnyomás alatt, valamint a nyolcvanas évek végének nemzeti újjászületési mozgalmait is.
Sandu felidézte a rendszerváltás időszakát is, amikor több százezer ember vonult az utcára Chișinăuban. Úgy vélte, a nemzeti újjászületés hevében valószínűleg meglett volna a támogatottság az egyesüléshez, de népszavazás hiányában ez örökre a történelem egyik függő kérdése marad.
Arra a kérdésre, hogy ma támogatná-e az egyesülést, az elnök habozás nélkül válaszolt:
Majd rögtön hozzátette, hogy Moldova lakosságának többsége nem támogatja a Romániával való egyesülést, ezzel szemben az EU-s csatlakozást a többség támogatja. Azt is megjegyezte, hogy egy olyan kis országnak, mint a Moldovai Köztársaság, a jelenlegi világpolitikai helyzetben rendkívül nehéz szuverén demokráciaként fennmaradnia.
Az államfő szerint jelenleg az uniós tagság a reálisabb célkitűzés, amely segít megvédeni az ország szuverenitását és demokratikus berendezkedését a külső, főként Oroszország felől érkező fenyegetésekkel szemben.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezése – jelentette be Ciprian Șerban szállításügyi miniszter.
A tervezési szakasz hivatalosan hétfőn kezdődött el, és a román-bolgár cégtársulásnak 10 hónap áll a rendelkezésére a műszaki tervek elkészítésére. A kedvezőtlen időjárás ellenére a vállalat már a múlt héten elkezdte a geotechnikai fúrásokat Gyergyóalfalu és Gyergyószárhegy térségében.
Az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti 14,4 kilométeres szakaszán 21 híd és felüljáró épül. A sztrádaszakasz megépítésére a 10 hónapos tervezési szakasz lejártától számítva 24 hónapja lesz a kivitelezőnek.
Márciusban további 64 kilométernyi hegyi szakasz tervezését fogják elrendelni a tavaly ősszel aláírt szerződések alapján.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.