// 2026. március 16., hétfő // Henrietta

Lefejezték a román televíziót

// HIRDETÉS

Folytatódik az RTV évtizedek óta tartó agóniája.

Elutasította szerdán a parlament a Román Televízió (RTV) 2014-es tevékenységi jelentését. Ezzel feloszlott az intézmény igazgatótanácsa, és mandátum nélkül maradt Stelian Tănase, a tévé elnök-vezérigazgatója is.

A TVR-t ideiglenesen Irina Radu vezeti hat hónapig, miután a parlament támogatta kinevezését az elnök-vezérigazgatói tisztségbe.

Stelian Tănase a parlament plénuma előtt azt mondta: a köztévé helyzete annyira súlyos, hogy az intézményt csak egy egész sorozat kormányzati intézkedéssel lehet megmenteni. A TVR közel 700 millió lejes adósságot halmozott fel a tavalyi év végéig, ennek pedig az az oka Tănase szerint, hogy sem a kormány, sem a parlament nem támogatta az intézményt, és egy sor olyan intézkedés történt, amely hátrányosan érintette a televízió pénzügyi helyzetét. Ilyen például a tévéilleték-fizetők körének leszűkítése, illetve a reklámtörvények nem megfelelő módosítása.

Mint mondta, egyetlen, általa javasolt intézkedést sem támogatott a kormány, ilyen a tévéilleték összegének növelése, az adósságok átütemezése vagy elengedése.

A TVR gyakorlatilag az 1989-es rendszerváltás óta válságban van, azóta egyik vezetője sem tudta megfelelően megreformálni az intézményt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig
Főtér

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették
Krónika

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették

A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Döntött a kormány: július 1-jétől nő a minimálbér
Székelyhon

Döntött a kormány: július 1-jétől nő a minimálbér

Elfogadta a kormány csütörtöki esti ülésén azt a határozatot, amely szerint július 1-től a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő a bruttó minimálbér.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro