// 2024. október 1., kedd // Malvin
Franciaország

Lefejezés és gyárrobbanás Lyon mellett

Nagyon furcsa támadás történt egy ipari gázzal foglalkozó gyár területén a francia város közelében. Iszlamista férfit gyanúsítanak.

Robbanások történtek egy gyárépületben egy Lyonhoz közeli településen, ahol egy magát az Iszlám Államhoz kötő férfi hajtott végre támadást. A 30 év körüli férfit előállították. A francia ügyészség terrorcselekmény gyanújával nyomoz. 

Az előállított férfit a biztonsági szolgálatok állítólag már ismerték. A hatóságok egy másik férfit még keresnek, aki reggel egy autóval többször is elhajtott a telephely előtt.
 
A Le Dauphine Libéré azt írja, reggel 10 előtt nem sokkal egy magát az Iszlám Állam tagjának nevező férfi behajtott az Air Products nevű, ipari gázzal foglalkozó cég üzemének területére, ahol a gáztartályokat akarta felrobbantani. A férfinál az Iszlám Állam fekete zászlaja volt, és több gáztartályt is kinyitott. Az üzemből robbanásokat hallottak, és egy része ki is gyulladt.
 
Nem lehet tudni még, pontosan hányan voltak az elkövetők, csak azt, hogy egy kisteherautó hajtott a gyár területére, egy férfi kisebb robbanószerkezeteket helyezett el, robbanások történtek, a Le Parisien szerint pedig lövések is dördültek.
 
A gyár udvarán francia sajtóinformációk szerint lefejeztek egy embert, akinek a fejét több tíz méterre találták meg a testétől, arab feliratokkal letakarva. A férfi állítólag nem volt a cég alkalmazottja, ahogy az a férfi sem, aki rajta kívül még megsérült, viszont a cég több dolgozója is sokkot kapott, miután tanúi voltak az eseményeknek.
 
A belügyminiszter Bernard Cazeneuve a helyszínre sietett, és Manuel Valls miniszterelnök megemelte a készültségi fokozatot, azt ugyanis egyelőre nem lehet tudni, hogy lesznek-e még támadások.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro