// 2026. február 3., kedd // Balázs

Léda-ház lett az Ady-központból

// HIRDETÉS

Lédára cseréli Adyt az RMDSZ, azaz a költőről elnevezett központról lemondanak szerelme házának javára. Az ügy már 12 éve kavar botrányokat.

Elcseréli a hírhedt nagyváradi Ady-központot az RMDSZ Bihar megyei vezetői által irányított Mecénás Alapítvány a helyi önkormányzat tulajdonában lévő Léda-házra, hogy felépülhessen a megyeszékhely uniós támogatásból tervezett élményfürdője a városi strand melletti telken.

Az erre vonatkozó határozattervezetet csütörtöki rendkívüli ülésén egyöntetűen szavazta meg a képviselő-testület, így hamarosan aláírhatják a szerződést is – számolt be a Krónika országos magyar napilap.

Demeter Szilárd, Tőkés László irodavezetője szerint továbbra mindig kérdés, hogy hova tűnt el a magyarországi adófizetők pénzéből kapott támogatás.

Szabó Ödön viszont azt állítja, hogy a támogatási szerződés alapja Ady Endre kultuszának ápolása volt, az építményekkel kapcsolatban pedig nem volt semmilyen korlátozó kitétel. A Léda-ház, mint ismert, épp a költő múzsájának, Brüll Adélnak volt az otthona, így nem pusztán anyagi, hanem szellemi értéke is van, így a parlamenti képviselő szerint jó helyszíne lesz majd az oda tervezett közösségi, kulturális tevékenységeknek.

A Mecénás Alapítvány egyébként a 283 ezer euróra becsült ingatlan tulajdonjogát is megkapja. Az Ady-központot a polgármesteri hivatal által felkért szakemberek 300 ezer euróra értékelték, és a határozat alapján a különbözet kompenzálja majd a „mecénások" által a város felé felhalmozott mintegy 29 ezer eurós adóhátralék egy részét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix
Főtér

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro