// 2025. november 14., péntek // Alíz

Lebonthatják a parlament kerítését, ha már úgysem sikerült megakadályozni az ostromlók bejutását

// HIRDETÉS

Lucian Bode szerint amúgy sem az udvar a védett objektum, hanem a törvényhozás épülete.

Sajátos megoldási lehetőséget vetett fel Lucian Bode belügyminiszter arra, hogyan lehetne megakadályozni, hogy megismétlődhessenek a közelmúltbeli incidensek, amikor a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által összecsődített tüntetők az egyik kaput benyomva, illetve a kerítésen átmászva megpróbálták megostromolni a parlamentet, illetve amikor egy részeg ír turista mászott át a törvényhozás kerítésén.

A miniszter szerint komolyan el kell gondolkodni azon, hogy egyszerűen lebontsák a kerítést.

Bode szerdán elmondta, zajlanak az egyeztetések és a vizsgálatok az incidensek kapcsán.

Egyrészt tárgyalnak a parlament illetékeseivel arról, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni az épület őrzését, emellett a belügyminisztérium belső ellenőrző hatósága vizsgálja, mennyire jártak el szakszerűen a parlament bejáratait őrző csendőrök.

Mint elmondta, a csendőrségnek hét bejáratot kell őriznie, nem magát a kerítést, így

a bejáratok közötti kerítésszakaszokon nem olyan nehéz átmászni,

ahogy azt az ír turista is tette.

Most megvizsgálják, milyen megfigyelőrendszert telepítettek korábban a helyszínre, illetve hogy az mennyire működőképes.

Bode szerint érdemes lenne komolyan foglalkozni egy régebbi javaslattal, amely szerint a kerítést egyszerűen le kell bontani, hogy a parlament körüli parkos területet sétálóövezetté alakítsák.

Elvégre nem az udvar, hanem a parlament épülete a védendő objektum – indokolja a javaslat jogosságát a miniszter.

Tény, hogy ebben az esetben valóban nem égetné be magát a csendőrség azzal, hogy még a kerítésen levő kapukat sem képes hatékonyan megvédeni a csőcseléktől.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro