Irodalomban is jobban teljesítünk: a Napút folyóirat a kolozsvári Lászlóffy Csabának ítélte idei díját.
Lászlóffy Csaba József Attila-díjas erdélyi író kapja a Napút folyóirat díját; az elismerést pénteken adják át a budapesti Duna Palotában.
A Napút díj két részből áll, egyrészt egy Mészáros Róza által készített egyedi kivitelezésű oklevélből, amelyet Napút levélnek hívnak, másrészt Tóth Sándor éremművész ez alkalomra alkotott érméből - mondta el Szondi György, a kiadó vezetője az MTI-nek.
Hozzátette: a díjat általában az őszi napéjegyenlőséghez időzítve adják át, azért akkor, mert ezzel a díjjal az életük delelőjén álló kiváló alkotókat ismerik el, azokat, akik szakmailag és emberileg is bizonyítottak már. A díj további feltétele, hogy a Napút folyóirat vagy a Napkút Kiadó alkotója legyen az illető.
Szondi György kiemelte Lászlóffy Csaba szinte valamennyi művét - amelyek között szinte valamennyi irodalmi műfaj, műnem megjelenik a prózától a verseken, drámákon át az esszéig - a kiadónál jelentette meg. Hozzátette: Lászlóffy Csaba az idén ünnepli 75. születésnapját, ráadásul erre időzítve jelenik meg a 10. prózakötete is, a Költő utolsó színhelye címmel.
A kolozsvári szerzőt Kántás Balázs, Korpa Tamás, Pomogáts Béla, Prágai Tamás, Puskás Eszter, Szepes Erika, Szondi György, Tamási Orosz János, Várady Mária, Varga Tamás, Zsigmond Benedek és mások köszöntik majd.
„Lászlóffy gondolati költészetet alkot, gondolatai összetettek, összeszövődnek bennük a világ kultúrájának, az egyetemes művelődéstörténetnek azok az örök tanulságai, tanításai, amelyeket Lászlóffy elsajátított és sajátjának vall mind a mai napig" - olvasható Szepes Erika irodalomtörténész, író laudációjában.
„Ennek a költészetnek azonban csak egyik fő mozgatója a világkultúra: a másik, nem kevésbé fontos motivációja a hűség. Hűség mindahhoz, amit valaha szépnek, jónak látott, hűség a szeretett emberekhez, tárgyakhoz, és nem utolsósorban a szülőhazához és az anyanyelvhez, amellyel a legnagyobb művészi szinten bánik. Mindezek alapján hűség önmagához, akinek értékei időtállóak voltak és maradnak. És megmaradnak gyűlöletének tárgyai is: a kíméletlen harag a hatalommal, a hazugsággal, a hit elárulóival, a szabadság elorzóival szemben" - írta az irodalomtörténész.
A Napút díjat korábban Mohás Lívia pszichológus és író, Erdélyi István régész, Lászlóffy Aladár költő, író, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Katona Tamás történész, Bertalan Tivadar képzőművész, látványtervező, író és Doncsev Toso szociológus, kisebbségi szakember, író vehette át.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.