// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

Lassan nem lesz, aki tüzet oltson vagy életet mentsen: az ISU akkora bajban van, mint még soha

// HIRDETÉS

Félelmetes, hogy az ország egyik legfontosabb hatósága, a sürgősségi helyzetek felügyelősége gyakorlatilag félgőzzel működik.

Hát ez remek: az álmunkahelyek és a munkát színlelő, közpénzekkel kitömött állami intézmények országában kiderül, hogy az egyik legfontosabb hatóság – a sürgősségi helyzetek felügyelősége (ISU) – akkora bajban van, hogy

a bevetések egy részének eleget sem tudnak tenni.

Egy frissen közzétett jelentés szerin a hatóság első számú problémája a személyzethiány: a tűzoltóság például a szükséges létszám 50 százalékával működik, míg a SMURD-mentők személyzete esetében ez az arány alig éri el a 48 százalékot, ami enyhén szólva is félelmetes.

A krízishelyzetekben bevethető stáb egyébként is túl van hajszolva,

és lassan a fiatalítás is ráférne a felügyelőségre. Az ISU tehát gyakorlatilag félgőzzel működik, míg a bevetések száma évről évre növekszik. Példaként említik,

  • míg 2007-ben 52 729 sürgősségi esetet jegyeztek, az alkalmazottak száma meghaladta a 30 ezret,
  •  tavaly tízszer több helyszínelést vettek nyilvántartásba, 520 866-ot, s közben az ISU-nál már 27 ezren sem dolgoznak.

Az ISU most azért könyörög, hogy növelhesse az alkalmazottak számát, mivel a felügyelőség a jelenlegi struktúrájában egyszerűen nem tudja ellátni a feladatát, s kár, hogy ez épp a járványhelyzetben derült ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro