Itt egy sztori, amelyben Arthur Conan Doyle a főszereplő, de olyan, mintha ő írta volna.
Százéves csalás vádja alól tisztázták szakemberek Arthur Conan Doyle írót, akiről sokáig úgy gondolták, részese volt a huszadik század egyik legnagyobb tudományos átverésének, a piltdowni ember később egyértelműen csalásnak bizonyuló felfedezésének, amely évtizedekre szólóan tévútra vezette a kutatókat.
De mi is történt pontosan? Elöljáróban annyit elárulhatunk, hogy
kulcsszerepet játszik egy tisztázatlan eredetű koponya és a hozzá tartozó fog.
1912. december 18-án a lapok világszerte címoldalon tálalták a szenzációs sztorit, miszerint megtalálták az ember és a majom közötti hiányzó láncszemet, amely bizonyítja Charles Darwin evolúciós elméletét. A brit földrajzi társaság aznapi londoni tanácskozásán be is mutatták az emberi koponyát és majomszerű állkapocscsontot a fogakkal, az előembernek pedig a Eoanthropus dawsoni nevet adták felfedezője után, aki állítása szerint a sussexi Piltdownban találta egy sódergödörben. Charles Dawson három évvel később és két mérfölddel arrébb külön még egy fogat talált, a „Dawn man” pedig csaknem 30 évre elfogadott tagja lett az emberfélék családjának.
Az amatőr régész 1916-ban halt meg, múlhatatlan érdemeiért pedig 1938-ban emlékoszlopot emeltek a tiszteletére a koponya „lelőhelyén”. Felfedezését az 1940-es évek második felében kezdték komolyan megkérdőjelezni, 1953-ban pedig egyértelműen megcáfolták, bizonyítva, hogy
Az azonban továbbra is rejtély maradt, hogy ki állt a csalás mögött. A koponyát és az állkapcsot szakértő munkával felfőzték, majd olyan cserzetté tették, mint amilyen színű a sóder volt, amelyben találták. A fogakat is lekoptatták, hogy az emberéhez hasonló mintája legyen.
Dawson foglalkozását tekintve ügyvéd volt, így sok szakértő megkérdőjelezte, hogy birtokában volt-e a kellő paleontológiai tudásnak, ami a trükk kivitelezéséhez kellett.
a fosszíliák lelkes gyűjtőjére, aki Az elveszett világ című regényében még írt is arról, milyen könnyű lenne meghamisítani egy ilyen felfedezést. A vádak szerint Arthur Conan Doyle bosszúból akarta megtéveszteni a tudósokat – mégpedig azért, mert a tudósok elég sokat gúnyolták ezoterikus-spirituális nézetei miatt. A deduktív logikát kérlelhetetlenül alkalmazó mesterdetektív prototípusának kitalálója ugyanis életének egy későbbi szakaszában a természetfölötti jelenségek, a szellemvilág rejtélyei felé fordult, írt is néhány könyvet a témában.

Arthur Conan Doyle - pipával, mint leghíresebb „teremtménye”
A londoni Természettudományi Múzeum és a liverpooli John Moores Egyetem szakemberei az 1912-ben bemutatott koponya és egy évekkel később előkerült fog modern eszközökkel való újbóli vizsgálata után arra a következtetésre jutottak szerdai brit lapok szerint, hogy
Korábban úgy vélték, hogy a férfi nem volt birtokában egy ilyen kifinomult megtévesztés kivitelezéséhez szükséges képességeknek.
Az újonnan elvégzett DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy az 1915-ben bemutatott fog az 1912-es állkapocscsontból származott, és a tudósok ez alapján kizárják, hogy Charles Dawsont kétszer is megtévesztették. Az is kiderült, hogy az állkapocsban lévő fogakat fogászati gipsszel rögzítették a csontba, az egyik fogat pedig rekonstruálták, mert eltört, amikor beültették. Mindez amatőr munkára vall.
„Conan Doyle golfozni járt a környékre és fuvarozta Dawsont az autójával. De közszereplő volt és nagyon elfoglalt, így nagyon valószínűtlen, hogy lett volna ideje minderre.
A bizonyítékokat tekintve csak Dawson hozható összefüggésbe valamennyivel” – mondta Chris Stringer, a Természettudományi Múzeum antropológusa a The Daily Telegraph című lapnak, hozzátéve, hogy Charles Dawson ambiciózus ember hírében állt, elismerésre vágyott. A brit királyi tudományos akadémia tagja akart lenni, kitüntetésre áhítozott. Nem akarta, hogy amatőrként tekintsenek rá.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.
… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.
További híreink: végre közzétettek egy átfogó jelentést a pénznyelő közigazgatásról, a PSD pedig bejelentette, hogy visszacsinálná a koalíciót, amit ő maga vert szét…