Általános hanyagság, improvizált és túlterhelt berendezések, nem létező tűzcsapok, illetve tűzoltó készülékek – mérleget vont a katasztrófavédelem.
Egy hónappal a Piatra Neamț-i megyei kórház intenzív osztályán történt tragédia után levonta az egész országra kiterjedő, átfogó ellenőrzések első következtetéseit az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség. Az akciót november 17-én kezdték, ez idő alatt 292 kórház biztonságát mérték fel. A tűzoltókhoz és a közegészségügyi hivatalok képviselőihez a kazánok és magas nyomású tartályok állami felügyeletének szakértői is csatlakoztak.
A katasztrófavédelem jelentésében leginkább a számok elgondolkodtatóak: a 292 létesítmény ellenőrzése során 1921 tűzvédelmi hiányosságot állapítottak meg, és ebből mindössze 138-at sikerült helyben megoldani. 1402 figyelmeztetést és 91 pénzbüntetést állítottak ki, 448 401 lej értékben.
A vizsgálat az intenzív terápiás osztálynak otthont adó épület engedélyeire, illetve a tűzvédelmi szabályok betartására koncentrált, de kiterjedt arra is, hogy kiképezték-e az alkalmazottakat tűz esetén alkalmazott eljárásrendre, működőképesek-e a tűzjelzők, a riasztók és a tűzoltó berendezések, vannak-e kijelölt menekülő-útvonalak. Ellenőrizték a dokumentumokat, melyek igazolták, hogy az elektromos hálózat és az intenzív terápiás ellátásban szükséges berendezések működésének szakszerű felülvizsgálatát rendszeresen elvégzik.
A legtöbb hiányosság abból adódik, hogy nem működnek a tűzjelzők, a riasztók, figyelmeztető berendezések. Van, ahol egyáltalán nem létezik ilyesmi, ahol viszont elviekben működhetnének, ott sem tartják megfelelő módon karban ezeket. Sok kórházban egyszerűen nincsenek külső vagy belső tűzcsapok, vagy nem ellenőrzik rendszeresen ezeket. Volt olyan kórház is, ahol a tűzoltó berendezések hiányoztak. Gondot jelent, hogy nem ellenőriztetik rendszeresen képzett szakemberrel az elektromos hálózatok állapotát, néhol improvizált és túlterhelt áramforrásokat használnak, a konnektorok nincsenek megfelelő állapotban. Van, ahol hiányoznak a menekülési útvonalat jelző biztonsági jelek, világítótestek.
A problémák gyökere, hogy nagyon sok kórházi épület még mindig nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel/felülvizsgálattal . Országosan 1392 fekvőbeteg-ellátással működő egészségügyi intézmény létezik (ebbe beletartoznak a magánkórházak is), és csak 320 rendelkezik a katasztrófavédelem által kiállított papírokkal.
A kórházépületek helyzete és állapota az építési évtől függ, de attól is, hogy mikor végeztek el felújításokat az egyes részlegeken, és akkor kértek-e ehhez engedélyeket.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.