// 2026. november 7., szombat // Rezso

Közös EMNT–SZNT-testület terjeszti be az autonómiatervezetet

// HIRDETÉS

Mégpedig polgári kezdeményezésként a parlamentben.

Megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közös polgári bizottsága, amely állampolgári kezdeményezésként terjeszti a bukaresti parlament elé a Székelyföld autonómia-statútumát - jelentette be hétfőn Tőkés László EP-képviselő, az EMNT és Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

A 11 tagú testületnek - amely Tőkés Lászlót választotta elnökévé - előbb a román parlament törvényhozási bizottságához kell eljuttatnia véleményezésre az SZNT által kidolgozott autonómia-tervezetet. A beterjesztéshez szükséges százezer aláírást azt követően kezdhetik gyűjteni, hogy a tervezet megjelent a hivatalos közlönyben.

Izsák Balázs szerint a román állam szinte teljesíthetetlen feltételekhez köti azt, hogy állampolgárai maguk kezdeményezhessenek jogalkotást: az ország megyéinek negyedéből kell százezer támogatót megnyerni az ügynek úgy, hogy megyénként legalább ötezer aláírásra van szükség. Hozzátette: ezzel magyarázható, hogy a vonatkozó törvény elfogadása óta eltelt több mint másfél évtizedben egyetlen törvényt sem hoztak állampolgári kezdeményezésre Romániában.

Az SZNT elnöke elmondta: az SZNT-EMNT közös polgári bizottsága ezért az állampolgári kezdeményezésre vonatkozó törvény és az alkotmány módosítására is javaslatot dolgoz ki.

Az MTI kérdésére Izsák Balázs tisztázta: a törvénymódosítást nem tekintik előfeltételnek a székelyföldi autonómia-statútum beterjesztéséhez: ezt megpróbálják végigvinni a hatályos jogszabályok előírásai alapján.

Tőkés László úgy vélte: bár Európát inkább a bevándorlók, mint az őshonos közösségek jogai érdeklik, az erdélyi magyarság nem adhatja fel autonómiaküzdelmét.

Az EP-képviselő szerint ezt a törekvést szolgálja, hogy a védnökségével alakult Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a magyar-román alapszerződés felülvizsgálatát kérte annak érdekében, hogy az összhangba kerüljön az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseivel.

Az EMNT elnöke bírálta az RMDSZ-t, amiért - bár tagja a bukaresti parlamentnek – „taktikázik" saját autonómiatervezete beterjesztésével. Emlékeztetett: az EMNT és az SZNT küldöttei júniusi együttes ülésükön határozták el: szükség esetén polgári kezdeményezéssel próbálják elérni, hogy a székelység autonómiaigénye a bukaresti parlament elé kerüljön.

Az RMDSZ tavaly szeptemberben bocsátott közvitára egy - az SZNT korábbi autonómia-statútumától függetlenül kidolgozott, attól eltérő - törvénytervezetet, amellyel a Székelyföldet magába foglaló három romániai megyének különleges jogállást biztosítana.

Az RMDSZ elnöke múlt héten úgy nyilatkozott: taktikai szempontokat figyelembe véve fognak dönteni arról, mikor terjesszék a bukaresti parlament elé autonómiatervezetüket.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro