Vitézy Dávid szerint ideje megbarátkozni a gondolattal: olyan változások jöhetnek a közlekedésben, amilyenekre legalább nyolcvan éve nem volt példa.
Sokunk gyermekkori kedvence volt A Jetson család című amerikai televíziós rajzfilmsorozat, melyben a címben szereplő família 21. századi világában a járművek a levegőben közlekednek, a járdák mozognak és ahol minden gombnyomásra történik. Az utópisztikus ötletek napjainkban már nem is annyira elrugaszkodottak, valóban egy ehhez hasonlóan működő világ van kialakulóban. Mindezt Vitézy Dávid vetítette elő, aki csütörtök este a Kreatív Kolozsvár meghívására a jövő közlekedéséről beszélt, alaposan átformálva a témáról alkotott eddigi elképzeléseinket.
Vitézy Dávid neve ismerősen csenghet azok számára, akik figyelemmel követik a budapesti fejlesztéseket: közgazdász, a BKK volt vezérigazgatója, volt miniszteri biztos, jelenleg a Közlekedési Múzeum vezetője. Előadásából kitűnt, hogy jól ismeri mind az amerikai, mind az európai városok közlekedését és a tengerentúlról induló innovatív törekvéseket.
Vitézy Dávid előadása Kolozsváron
Az előadó szerint a jelenlegi tendenciák alapján már csak idő kérdése, hogy az önműködő gépjárművek, ezzel együtt pedig a megosztáson alapuló közlekedési módok olyannyira elterjedjenek, hogy kiszorítsák a magángépjárműveket az utakról, és gyökeresen megváltoztassák a tömegközlekedés működését. Ezt már most érdemes szem előtt tartaniuk a városvezetőknek, fejlesztéseiket pedig ennek megfelelően kell alakítani.
A digitalizáció, az elektrifikáció és a megosztáson alapuló közlekedés rohamos terjedése óriási változásokat hoz mindennapi életünkbe. Legutóbb 1939-ben, a General Motors volt ilyen hatással a jövő közlekedésre, amikor a New York-i világkiállításon, a Futurama fantázianevű pavilonjukban a 60-as évek közlekedési megoldásait „jósolta” meg. Az autóipari vállalatcsoport egy olyan világot mutatott be, melyben
Akkor még futurisztikusan hatott a városokat átszelő széles autópályák vagy a drive in-típusú szolgáltatások gondolata, de rövid időn belül a makettből valóság lett. Az 1950-es évek végére Amerika-szerte elstartolt az autópálya-építési program, a várostervezés alapegysége az autó lett – ismertette az első nagy közlekedési mérföldkő körülményeit az előadó.
.jpg)
A GM ilyen jövőt képzelt el 1938-ban, az 50-es évek végére meg is valósult Amerikában
Az irányzat átszivárgott Európába is, bár itt a városszerkezeteket nem alakították annyira át, mint Amerikában, mégis a legtöbb feláldozható közterületet az autóknak rendeltek alá. Mindezt budapesti példákkal támasztotta alá az előadó. A gépjárművek egyre gyorsabb terjedésével előállt az a mindannyiunk számára ismerős helyzet, hogy bármennyi út is épüljön, a sűrűsödési pontoknál elkerülhetetlenek a dugók.
Vitézy meglátása szerint a közgazdaságtan alapvető kereslet-kínálat törvénye kielégítő választ adhat a problémára: ahol nagyobb a kereslet, mint a kínálat, ott az áremelés teremthet egyensúlyt. A közlekedéspolitikában ez azt jelenti, hogy úgy lehet visszaszorítani a magángépjárműveket, hogy a legkevésbé se legyen kifizetődő azok használata.
vélekedett Vitézy (meglátásait a témáról a New York-i dugódíj bevezetése apropóján a Forbes magazinban fejtette ki bővebben).
Minden országban készültek tervek arra nézve, hogyan csökkenthető a magánautók használata a tömegközlekedés javára, hogyan népszerűsíthető a biciklizés, gyaloglás, rollerezés, vagy más alternatív közlekedési mód. Ennek ellenére a szakértők sem látták előre, hogy milyen forradalmi változás következik be 2012-ben. Ekkor ugyanis a nagy cégek előálltak az önvezető autók prototípusával, és megkezdődtek a közúti tesztelések. A kísérletek eredményei biztatóak: egyértelművé vált, hogy a szoftverekkel, tehát emberi beavatkozás nélkül működő autók biztonságosabbak, mint a hagyományos gépjárművek.

A Google önvezető autója, a Waymo
Bár még számos buktatója lehet a projekteknek, tehát egyáltalán nem biztos, hogy ezek a gépjárművek képesek lesznek felvenni a versenyt a közlekedés más formáival, Vitézy szerint pontosan le lehet modellezni, hogy esetleges elterjedésük milyen hatással lesz a városok életére, és ezt meg is teszik az innovációra felkészült cégek. A Google például már működtet önvezető kisbuszokat Arizona államban. A prognózis szerint a taxizás a mai formájában teljesen eltűnik, a tömegközlekedés pedig gyökeresen átalakul. Vitézy elmondta:
hogy melyik óriáscég álljon az önműködő gépjárművek által az utasszállításban hozott változások élére.
A kutatások szerint idővel szükségtelenné válnak a magánautók, ami hatással lenne azoknak az országoknak a gazdaságára, amelyek jelentős autóiparral rendelkeznek. A változások a parkolásra is kihatással lehetnek: nem lesz szükség annyi mélygarázsra és parkolóra, mint napjainkban, ezáltal megváltoznának az utcaképek. Újra lehetne fogalmazni, hogy mit jelentenek a közterületek, felértékelődnek a járdaszegélyek, ugyanakkor a magánautók használata luxuskategóriává válna. Nem lesz szükség zebrákra, jelzőlámpákra, mivel az okos autók szoftvere frontális ütközés előtt felismerik az elkerülő manőver szükségességét, és persze az ugyanazon úton haladó autók kapcsolatban állnának egymással. Elterjedettebbé válik az autóbérlés a családi kirándulások esetére, de alapvetően
(ez a tendencia már most kimutatható). Egyes prognózisok szerint 30-40 éven belül akár be is tilthatják az emberi autóvezetést, ami most elképzelhetetlennek tűnik. Ami a rajzfilmbeli repkedést illeti: az önvezető autók egyik továbbfejlesztési lehetőségeként máris felmerült az önvezető utasszállító drónok fejlesztése.
Vitézy szerint hasonló folyamat megy végbe, mint 1939-ben, az új technológia egy új életmódot hoz, és ennek megvannak a veszélyei. Úgy vélekedett: nem szabad elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint akkor, például a kötöttpályás közlekedés beszüntetésével. Kétségkívül a tömegközlekedés új versenyhelyzetbe kerül, ez már most érzékelhető például abban, hogy az Uber és a hasonló szolgáltatást nyújtó cégek a közszállító vállalatokhoz hasonló, de sokkal olcsóbb bérleteket hirdetnek. Inkább veszteséget produkálnak, mintsem alulmaradjanak a nyílt versenyben.
Az európai városok többsége egyelőre nincs felkészülve az Amerikában már javában zajló versenyre. Egyik kivétel: Oslo, ahol a 2025-ös közlekedési stratégiája a megosztott önvezető taxikat tömegközlekedési eszközökként értelmezi. Ha ez a logika széles körben elterjed, akkor
állapította meg Vitézy.
Mindazonáltal a tömegközlekedés vagy a kerékpározás továbbra sem avul el, ezért a városoknak érdemes a tendenciák figyelembe vételével kigondolni, hogy milyen fejlesztésekkel teszi az emberek számára vonzóvá ezek használatát.
Az előadás végén felmerülő megannyi izgalmas kérdés között szóba került a kolozsvári közlekedés helyzete is. Vitézy elmondta: véleménye szerint egy ekkora városban hosszú távon fenntartható a tömegközlekedés, leginkább a villamoshálózatok fejlesztésébe érdemes fektetni. A metró csak abban az esetben lenne kifizetődő, ha van egy olyan erős tengely a városban, ahol igény van rá. Vannak tudományos eszközök, melyekkel le lehet modellezni a metró majdani működését, az így szerzett adatok alapján döntenek az EU-s szervek, hogy adnak-e pénzt az építkezésre vagy sem.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...