Két héttel az iskolakezdés előtt még mindig az ötletelés zajlik.
Ahogy azt már megszokhattuk, az egészségügyi és oktatási illetékesek még az utolsó előtti pillanatban sem képesek végleges álláspontra jutni abban, hogyan kezdődjön majd két hét múlva a tanév a koronavírus-járvány árnyékában.
Most éppen annak kapcsán sikerült tovább fokozni a káoszt, hogy korábban bejelentették: betiltják a textilmaszkok használatát az iskolákban, kizárólag orvosi maszkokat viselhet mindenki.
Ehhez képest Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter hétfőn este már azt közölte, hogy egyes évfolyamokon mégiscsak engedélyezik a textilmaszkokat: az elemi osztályokba járó gyerekek használhatnak ilyeneket is.
Legalábbis jelen állás szerint, ezen kitétel módosítására is rendelkezésre áll még két hét.
A miniszter szerint nem az a baj, hogy a textilmaszkok ne lennének elég hatékonyak, hanem az, hogy nincs egy egységes szabvány, amelyet a gyártóknak be kell tartaniuk.
Döntés született a testnevélés órákon való maszkviselésről is: 2 ezrelékes fertőzési rátáig nem lesz kötelező.
Jelen állás szerint ez a tornatermi órákra is érvényes, ugyanakkor határozottan azt ajánlják, hogy
A tárcavezető egyúttal határozottan ajánlja a gyerekek beoltását, mivel a delta variáns megjelenése nyomán egyre több gyerek kerül intenzív osztályra.
Egyben szomorúnak és aggasztónak nevezte, hogy még mindig magas – nagyjából 40 százalékos – azon pedagógusok aránya, akik nem vették fel az oltást.
Ezért azt javasolta, hogy mintegy nyomásgyakorlásként a szülők kérjék ki az iskoláktól az arra vonatkozó adatokat, hogy mely pedagógusok oltatlanok, az iskolákat pedig arra kérte, hogy népszerűsítsék intenzívebben az oltásokat.
A járvány terjedése nyomán bevezetendő esetleges újabb korlátozások kapcsán megjegyezte: a cél az, hogy minél később kelljen bezárni az iskolákat, sőt ha lehetséges, akkor egyáltalán ne kelljen ezt meglépni.
És ami nem az oktatást érinti, de ugyanolyan fontos: a cél az, hogy a beoltottakat ne keljen büntetni az oltatlanok miatt. így aztán vagy teljesen kiiktatnák az oltottakat érintő korlátozásokat, vagy minimális szintre csökkentenék őket.
Merthogy – mondja Mihăilă – nem gondolják úgy, hogy korlátozni kellene a beoltottakat abban, hogy vendéglőbe, bevásárolni vagy máshova járjanak.
Amiben teljesen igazuk van.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.