Bár inkább állatsimogatónak neveznénk – de éppen ettől válik az élmény ember-, vagyis állatközelibbé.
A Kolozsvár belvárosától 14 kilométerre található Moara de Vânt (vagyis Szélmalom) valóban inkább állatsimogató, mint állatkert, hiszen nem csak messziről, szigorúan elkülönítve nézhetjük az állatokat – vagy egy üvegfalon keresztül –, hanem például szarvast is etethetünk puszta kézből.
Nyuszit simogattunk, papagájt tanítottunk beszélni, őzikéket etettünk. Ettől igazi élmény kicsiknek és nagyoknak, családosoknak és egyedülállóknak az állatpark. Az oda vezető utat feljavították, így már nem csak terepjáróval lehet megközelíteni a helyet. A belépőjegyek ára szimbolikusnak mondható (hat, azaz 6 lej), és zoo-csemegét is ajánlanak megvásárlásra.
.jpg)

Befigyel a bari, szemeztünk kicsit.

Ha nem rohangászott volna körbe-körbe, akkor modellfotó is készülhetett volna a lámáról.

A ló minél nagyobb, annál barátságosabb, megbökdös, ha éhes.

A malacok láthatóan jól érzik magukat, de kerüljük a malac vicceket.

Ha egy mosómedve napi 24 órát alszik, akkor mikor mos? (A poénnak tessék utánanézni a Gugliban.)

A róka találkozik a nyuszikával az erdőben. – Hová mész, nyuszika? – A mezőre. – Mindig a fű, mindig a fű…

Mivel az ormányos medve gyakran jár az emberlakta területekre kukázni, hivatalosan is kineveztük hulladékmenedzselési szakreferensnek.

Szép táj, kíváncsi állatok, napsütés, állatsimogató.

Hogy gondoltad, hogy bejössz ide fényképezni, anélkül, hogy nekünk is hozz valamit?

Kicsi vagyok, édes, mégsem mérges – mondja a póni.

Halló! Ha nincs ló, a szamár is ló.

„Ő lépked, ringatja magát,/agancsa égő, ékes ág.”

A hörcsög olyan, mint a cigi. Teljesen ártalmatlan, amíg nem veszed a szádba és gyújtod meg. A tengerimalac nagyon jól álcázza hörcsög mivoltát.

A zebuk sorban álltak, mivel az ételt ingyen osztották, de pózolni nem akartak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.