A brit fővárosban rekedt szénaszobrait „szabadítaná ki.”
Gyalog indul Erdélyből Londonba Bartha Ernő szobrászművész, hogy rendezze azoknak a nagy méretű szénaszobrainak a sorsát, amelyek a londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott Kulturális olimpiára kerültek a brit fővárosba.
A száznaposra tervezett utat, melyre július 18-án indul, a magyarfenesi birtokán lévő Arkhai szoborpark megnyitása egy éves évfordulóján jelentette be a művész. A Kolozsvártól 20 kilométerre levő szoborparkban többek között azok a nagy méretű, fémvázra szerelt, szénaborítású térplasztikák is láthatók, amelyek mása három évvel ezelőtt Londonba került.
Bartha Ernő a bejelentés után az MTI-nek elmondta, a Román Kulturális Intézet által meghirdetett pályázatnak köszönhetően három alkotását vihette el Londonba a 2012-es kulturális olimpiára. Az Időspirál című munkáját - melyet az egyik főművének tekint - a londoni Pleasure Gardenben állította fel, de a park 2012-ben kiesett az olimpiai érdekeltség szférájából, és bezárt. Az alkotás három éve be van zárva a parkba.
A Felhőkarcoló és a Madár című alkotását a Victoria parkban a tó vizén állították ki.
Ezek mai napig is ott vannak, „belakták a helyet", de ezeket sem mutatták be, nem tüntették fel az alkotó nevét, a munkák címét. Elmondta, a közelmúltban film készült a Londonban rekedt szénaszobrairól.
„Ez egy olyan téma, ami nyugtalanít, rossz érzést vált ki belőlem, és ezt most le szeretném zárni valahogy” - jelentette ki a művész. Hozzátette, a több mint kétezer kilométeres gyalogutat egyfajta tiltakozásnak is szánja, de senkit sem vádolva indul el. Megjegyezte, azért megy gyalog, mert ezzel áldozatot akar hozni a művészetért, de azért is, mert magát az utat is egyfajta művészi kifejezőeszköznek tekinti. Hozzátette, vele gyalogol Bács Ildikó vizuális művész, filmrendező is, útjukról kisfilm készül.
Bartha Ernő azt tekintette útja céljának, hogy kiszabadítsa a bezárt alkotását, és mindhárom londoni szénaszobra sorsát rendezze. Megjegyezte, az alkotások szerzői jogai másfél éve ismét őt illetik meg.
A szobrászművész korábban az MTI-nek elmondta, vállalhatónak tartja, hogy a mulandó világban az alkotásai is mulandók legyenek. Szénaszobrai - ha nem mozdítják el arról a helyről, ahová felállította azokat - mintegy tíz évig képesek dacolni az időjárással.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.