// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Kolozsvár körzetének decemberig nincs szeméttelepe

// HIRDETÉS

A pataréti ideiglenes tározó pénteken bezár, az új szemétteleppel bénáznak.

Péntekre virradóra nem fogad több hulladékot a Kolozsvár melletti pataréti szeméttározó, mivel elérte a jóváhagyott felső kapacitáshatárt – erről a létesítményt működtető Salprest társaság tájékoztatta a helyi és megyei vezetést.

Az egyik kolozsvári köztisztasági vállalat, a Rosal igazgatója, Ioan Mureşan szerint péntektől a kolozsváriak és környékbeliek háztartási hulladékát

Gyulafehérvárra vagy Szatmárnémetibe szállítják.

A hulladék elszállításának ára igen magas, ezt Emil Boc kolozsvári polgármester a megyei tanáccsal akarja kifizettetni. A tervek szerint a költségeket eleinte a lakosság fogja fizetni, később aztán behajtják a megyei tanácsról.

A hulladék más megyébe szállítása azonban ideiglenes lépés, várhatóan csak július közepéig érvényes, ezt követően új megoldást kell találni a hulladék tárolására.

A pataréti szeméttelep egyébként még februárban megtelt és bezárták, azóta a mellette kialakított ideiglenes tározót használták, csakhogy most az is megtelt.

A Kolozs megyei tanács 2012 novemberében beindította egy integrált szemétfeldolgozó megépítésének projektjét. A több mint 107 millió lej értékű létesítmény a Kolozsvár melletti Erdőfeleken működne, megépítésére a megyei tanács európai alapokat hívott le.

Az európai normáknak megfelelő hulladéktározónak 2014 októberéig kellett volna megépülnie, csakhogy időközben a közbeszerzési eljáráson győztes cégcsoport egyik tagja csődbe ment.

A megyei tanács az év végén felmondta a szerződést,

mivel az addig végzett munka minősége nem felelt meg a követelményeknek, és bűnvádi feljelentést is tett a cégek ellen.

A megyei tanács azt tervezi, hogy az idei év végéig elkészül az erdőfeleki hulladékfeldolgozó. Addig is tárgyalnak az erdőfeleki önkormányzattal, hogy a majdani szeméttelep mellett alakítsanak ki egy ideiglenes tározót. Csakhogy az erdőfeleki önkormányzat 1,4 millió eurót kér a megyei tanácstól a következő 30 évre, ennek a megyei vezetés csak a felét hajlandó kifizetni.

Nehezíti az ügyet, hogy a félbemaradt projek decemberi befejezését nem nagyon vállalja egyetlen potenciális építőcég sem, így félő, hogy a megyei tanács elveszíti az uniós finanszírozást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro