Habként a tortán pedig bemutatják Székely Csaba Idegenek című darabját.
Az Erdélyi Humorfesztivál 14 éves lett, megkapta a személyi igazolványát és nem mellesleg rendesen gyúr az idei alkalomra, amelyet április harmadika és kilencedike között szerveznek meg Kolozsvárott. A Bulgakov Kávéházban tartott sajtótájékoztatón jelen volt Jakab Adorján (szervező), György Botond (szervező), és amolyan kakukktojásként Viola Gábor (színész).
Jakab Adorján azzal indított, hogy kijelentette: a tavalyi Humorfeszt siker volt, és feltett szándékuk, hogy az ideiből is azt faragjanak. Ha tavaly sok színház, humor, slam, kiállítás, viccverseny volt, akkor idén még több lesz.
És ezzel átadta a szót Viola Gábornak. És ekkor derült ki, hogy a színész egyáltalán nem kakukktojásként ücsörög a főasztalnál. Ugyanis
és amelynek címe Idegenek (bár egy alternatív cím is előkerült: Négy politikai gyerekdarab – nem gyerekeknek). A mű négy különálló sztoriból áll, amelyek olyan égető politikai problémákkal foglalkoznak, mint az idegenek, ugye, az identitás, a gazdaság meg a hatalom. A négy sztorit fogja a csapat (Viola Gábor, aki rendezőként és színészként is teszi a dolgát, továbbá Bodolai Balázs, Sebők Maya, Pál Emőke és Imecs-Magdó Levente színészek) egyetlen nevettető és egyben elgondolkodtató előadássá gyúrni, amelyet április hatodikán, csütörtökön fognak bemutatni a Kolozsvári Állami Magyar Opera (avagy színház) színpadán.
Ezzel Viola Gábor el is hagyta a tájékoztatói asztalt, sürgős tennivaló okán. A két hátrahagyott szervező pedig folytatta a munkát: bemutatták a humoristák versenyét, amelyet kétévenként szerveznek meg, és amint elmondták, amatőr humoristáknak szól, vagyis bárki benevezhet, életkortól, nemtől, fajtól, származási bolygótól függetlenül. Sőt, tették hozzá,
De a viccet félretéve: fontos infó, hogy a verseny fődíja 2000 lej (a rendezvény társszervezője, az RMDSZ felajánlása), ami csinos kis summa. Másik fontos infó: öt, illetve nyolc perces saját szövegekkel lehet benevezni. Vagyis nem a mások szövegeivel. Világos? Harmadik fontos infó: az előválogatókra március nyolcadika és április hetedike között kerül sor, mégpedig összesen kilenc erdélyi helységben. Tehát amatőr humoristák (gyergyóiak is!), lehet nevezni. A többi fontos infót bárki megtalálhatja a Humorfesztivál honlapján.
A harmadik lényeges programpont, amit megszellőztettek a szervezők, a profik kavalkádja.
Mogács Dániel, Felméri Péter, az Open Stage, Zsók Levente, a Szomszédnéni Produkciós Iroda és maga Gáspárik Attila is. Szóval lehet majd röhögni bőven.
Természetesen lesznek további programok is, de hogy mik, az egyelőre titok. A szervezők március elején ismét tájékoztatni fogják a világot.
Ami még fontos: jegyek már február 16-tól kaphatók a Biletmasteren, illetve a Kolozsvári Állami Magyar Színház jegypénztáránál. Most tessék venni, mert olcsóbb: az árak 15 és 25 lej között mozognak.
Egy szó mint száz: úgy tűnik, lesz min nevetni az idei Humorfeszten is.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.