Nem az Emil Boc által tervezett. Kajántó rátromfol a kincses város vezetésére.
Miközben Emil Boc még csak ígérgeti a kolozsvári akvaparkot, mely ellen ádáz harcot folytatnak a zöldek és a civil szféra, Kajántón már tervezik a konkurens víziparadicsomot. És ha hinni lehet az ígéreteknek, még a nagyváradi Nympheán is túltesz majd – jelenleg ez a térség legnépszerűbb akvaparkja. A Kolozsvár melletti község PSD-s polgármestere, Lucia Suciu kormánypénzből valósítja meg a gigalétesítményt, ez a tervek szerint
Az akvaparkhoz árucsatolásos alapon egy iskolai sportterem is tartozik majd. A létesítmény már csak méretei által is Kolozsvár lakosságát célozza meg: 600 parkolóhely tartózik a négy belső medencével, szaunákkal és csúszdákkal felszerelt belső térhez. Azok, akik csobogás közben megéheznek, négy különböző kifőzdében csillapíthatják étvágyukat. A kinti rész még a bentinél is gigantikusabb lesz:
Lucia Suciu szerint a kajántói létesítmény abban is verni fogja partiumi elődjét, hogy a főmedence körül egy „folyót” is kialakítanak, melyben hullámfürdőzésre lesz lehetőség.
A Kolozsvár melletti akvapark megvalósíthatósági tanulmányát decemberben nyújtották be Bukarestbe, következik a versenytárgyalás a kivitelező kiválasztására. Számítások szerint a gigalétesítmény 60 százalékos foglalás esetén évi egymillió eurót hoz majd a kajántói községháza konyhájára, melynek jelenlegi költségvetés alig éri el az egymillió lejt, azaz 210 ezer eurót.
A hatalmas népszerűségnek örvendő váradi Nymphea akvapark szintén jövedelmező beruházásnak bizonyult, az önkormányzat aranytojó tyúkjaként tartják számon.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.