// 2024. október 3., csütörtök // Helga
kizárás

Kizárták az USR-ből az alelnök botránykeltő férjét

Mert komolyan ártott a párt megítélésének, hogy Clotilde Armand férje kitámadta a kampányfőnököt.

Miközben Clotilde Armand alelnök épp Kolozsváron mutatta be Am ales România (Romániát választottam) című könyvét, férjét kizárta a Mentsétek meg Romániát Szövetségből a párt országos tanácsa. Sergiu Moroianu a párt szabályzatfelügyelő bizottságának volt a tagja.
 
Az USR közleménye szerint Sergiu Moroianu súlyosan ártott a párt megítélésének, és ez a tett összeegyeztethetetlen a tagsági státusszal az USR alapító dokumentuma 13. cikkelyének értelmében. Ezért pénteken a politikai alakulat országos tanácsa úgy döntött, hogy kizárja a pártból. 
 
A döntés előzménye, hogy Moroianu saját Facebook-oldalán egy sor bírálatot fogalmazott meg Matei Păunnal, a párt kampányfőnökével kapcsolatban. Moroianu bírálatai egyrészt a kampánypénzek elosztásának módjára, másrészt a politikai ellenfelek vádjaira adott reakciókra vonatkoztak, amelyek a párt Soros Györgyhöz fűződő kapcsolatáról szóltak. 
 
Az USR vezetősége szerint Moroianu súlyosan ártott a párt megítélésének, mert Facebook-bejegyzését számos sajtótermék átvette, és ennek nyomán az USR-t rossz fényben feltüntető cikkek és televíziós műsorok láttak napvilágot. 
 
„Sergiu Moroianu az USR-t lejárató aljas kampány során, az ellenfelek által kitalált vesszőparipát használta fel, éspedig azt, hogy Soros György nevével hozzák összefüggésbe az USR-t. Ugyanezen áltéma mentén közvetlen és hamis módon megvádolta a párt egyik alelnökét, Roxana Wringet” – írja az USR országos bizottsága. 
 
A kampánypénzek elköltésére vonatkozó állításokról a párt vezetősége azt írja, az összegek publikusak, Matei Păun pedig Moroianu állításával ellentétben önkéntesként dolgozott, és nem fogják nagy pénzösszeggel jutalmazni sem a helyhatósági, sem a parlamenti választásokon nyújtott szolgálataiért. 
 
Az USR vezetősége Moroianu arra vonatkozó vádjait is cáfolja, hogy a párton belül felesége, Clotilde Armand félreállítását tűzték volna ki célul. A párt vezetőségének válasza értelmében Clotilde Armand nem volt képviselőjelölt, ez az oka annak, hogy nem szerepelt annyit a médiában, mint azok, akik a Mentsétek meg Romániát Szövetség listáin indultak a parlamenti választásokon.
 
Moroianu ugyanis azt kifogásolta, hogy nem a felesége lett a párt kampányarca.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro